Aktuális

Kórházban felejtették a műtött férfit

BLN

Létrehozva: 2017.10.17.

Majdnem egy teljes napig várt súlyos műtétje után egy idős férfi a betegszállítókra a debreceni kórházban. Az esetről a férfi lánya számolt be. Édesapja előzőleg olyan szerencsétlenül esett el, hogy eltört a csípője, a combja és a válla.

– A Kenézy Kórház baleseti sebészetén rendkívül jó ellátást kapott. Kiváló orvosa volt, sikeresen megműtötte, majd a nagyon kedves nővéreknek köszönhetően lábadozott ott egy hétig – számol be a férfi lánya, aki lapunktól kérte, ne említsük a nevét. A betegszállítóknak kedd reggel nyolcra kellett volna menniük a szigorúan fekvőbeteg férfiért. De még délután is azt mondták, érkezik a kocsi, majd azt, hogy bent felejtették a beteget.

– Túl sok fuvart vállaltak, sok kolléga munkaideje lejárt, a szállítás nem jött össze – idézte a döbbenetes magyarázatot a hölgy. A cég az állami egészségbiztosítás szerződött partnere, a törvény 24 órát ad a súlyos állapotú betegek elszállítására. Ezt végül betartották, másnap nyolc óra előtt érkeztek. – Apukám nem jól viselte a várakozást, de a kórházban gondját viselték. Panaszt nem tehetek, mert törvényesen jártak el, de mégis felháborító, ami történt – mondja a hölgy, akitől utóbb a cég ügy­vezetője elnézést kért.

Lapunk is megkereste a céget, de nem jött válasz. Úgy tudjuk, a rendszerükben nem látják a betegek állapotát, nem tudnak mérlegelni, kiért mennek előbb.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713553512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól