Aktuális

Korábban is ittasan vezetett a 17 éves lány elgázolója

Bors

Létrehozva: 2019.10.01.

Még mindig kórházban van az a 18 éves fiú, aki mellett az egy évvel fiatalabb lány barátját halálra gázolta egy részeg ámokfutó múlt pénteken Cegléd térségében. A fiatalok szabályosan, kivilágítva haladtak az út szélén, a 31 éves F. Attila pedig nem először ült részegen a volán mögé.

– A gázolás pillanata teljesen ki­esett az emlékezetemből. Ami biztos, hogy én mentem elö, Niki pedig mögöttem. A következő kép, hogy a leszakadt kerék van előttem, utána pedig már a mentőben kezeltek. Csak a kórházban tudtam meg, hogy Nikit nem látom többé. Gondoltam rá, de nem akartam elhinni, hogy a legrosszabb megtörténhetett vele – emlékezett vissza a Borsnak Bence.

– Enyhe agyrázkódásom volt, hiányzik egy darab hús a lábamból, eltört a szárkapocscsontom, az ujjamon van egy repedés. Fizikailag fel fogok épülni, de a lelki sebek vélhetően sosem gyógyulnak be – tette hozzá a megtört barát.

A kocsit vezető F. Attila megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről, a zsaruk végül a csemői otthonában fogták el. Még akkor is részeg volt. Tegnap letartoztatták, így első körben harminc napra biztosan a rácsok mögött marad.

Az ügyészség közleményéből kiderült, a gyanúsított előzgetni kezdett úgy, hogy valamennyi járműnek fékezni kellett. Az egyik előzés során a férfi az ittas­ságából eredő figyelmetlensége miatt nem vette észre az úttesten előtte haladó kerékpárosokat. Miután hazaért, a kocsi indítókulcsát és távirányítóját az út menti árokba dobta. Kiderült, a férfinak épp a tegnapi napon kellett volna korábbi, ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt bíróság elé állnia.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713587712
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713587712
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713587712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713587712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól