Aktuális

Kopetka szállította az ausztrálok első öttusaaranyát

Bors

Létrehozva: 2016.09.08.

Habár öttusázóink érem nélkül zártak Rióban, az ausztrál Chloé Esposito női aranyérmében a  magyar Kopetka Béla vívóedző keze munkája vastagon benne van.

Forrás: Fejér Bálint

A volt ausztrál öttusázó, Daniel Esposito – egy régi sporttársa ajánlására – két éve kereste meg azzal Kopetkát, hogy vállalja el gyermekei, a szintén ezt a sportágat űző Chloé és Max vívásoktatását.

– Budapesten béreltek lakást, az apuka az úszó-, futó- és lövőedzéseket irányította, én pedig a vívóedzőjük lettem – eleveníti fel a kapcsolat kezdetét Kopetka. Szerepe megkérdőjelezhetetlen, mivel a vívás ma is az öttusa kulcsszáma.

– Ez így van, és éppen ez volt Chloé leggyengébb tusája. Londonban hetedik lett, jó volt a kombinált számban, de a vívásán javítani kellett, mert ötven- százalékos teljesítményre sosem volt képes. Igaz, az alapok megvoltak, a Sydney-ben élő, egykori junior világbajnok öttusázó, Pethő László volt a mestere. Inkább a repertoárját kellett bővíteni, a hegybiztonságát javítani, illetve kicsit pszichológus is voltam mellette. Erre azért volt szükség, mert Chloé kudarckerülőként félt a vívástól, hogy azzal mindent elront, így viszont nem lehet versenyezni.

– Amikor júniusban megnyerte a nyílt magyar bajnokságot, méghozzá úgy, hogy a vívásban a legjobb volt, holott korábban sosem nyerte meg ezt a számot, bevallom, nem is nagyon örültem. Féltem, hogy „kivívta” magát az olimpia előtt. Szerencsére nem így történt! Kopetka az olimpia után köszönő levelet kapott Chloétól, aki megírta, hogy esküvője után, novemberben újból eljönnek Magyarországra, majd akkor ejtenek szót a folytatásról. Az, hogy a riói olimpián négy olyan érem született, amelyhez Kopetka Bélának köze van, bizonyára némi elégtételt jelent a mesternek, aki hét év angliai, négy év németországi edzősködés, majd három év munkanélküliség után a honvédos öttusázók vívóedzőjeként nevelheti az újabb bajnokokat.    füredi  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073581_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó és egyszerű desszert húsvétra: így készül a csokoládés piskótatekercs

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713547817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól