Aktuális

Koós Jánost a Fradi is búcsúztatja

T. D., K. D., K. K.

Létrehozva: 2019.03.05.

Az égből drukkol csapatának Koós János. Az FTC méltóképpen fog megemlékezni a legendás énekesről, ez az özvegy gyászát is enyhíti valamelyest: „Aranyos tőlük, hogy megemlékeznek Jánosról” – mondja Dékány Sarolta.

Forrás: Móricz István

A Ferencváros méltóképpen fog megemlékezni a legendás énekesről, miként a Fradi szurkolói is búcsúztatják Koós Jánost, aki múlt szombat óta már fentről drukkol kedvenc futballcsapatának. 

Az egész ország gyászba borult Koós János váratlan halálhírének hallatán. Míg az előadóművész családja csendben búcsúzik a legendás énekestől, addig Koós pályatársai közös fotókkal és emlékezetes történetekkel árasztják el a világhálót, csakúgy, mint az énekes nagyra tartott futballcsapata, a Fradi.

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, rövid ideig tartó betegség után, életének 81. évében hunyt el a legendás táncdalénekes, Koós János, akinek halálhíréről vasárnap reggel számolt be az MTI. Lapinformációk szerint a legendás táncdalénekes a múlt héten ismét kórházba került, hogy megoperálják. Koós reménykedett, hogy a beavatkozást követően nem sokkal hazatérhet, hogy aztán újult erővel szórakoztathassa imádott közönségét, de az operációból már nem épült fel.

A Kislány a zongoránál, a Sír a telefon, a Minden ember macska nem lehet, a Micsoda nagyszerű dolog és megannyi sláger énekesét felesége, Dékány Sarolta, valamint gyermekei, Koós Réka és Gergő gyászolja, de rajongók, tisztelők, barátok ezrei búcsúztak az interneten az örök nevettetőtől, akinek két életre szóló szerelme volt: imádott neje és a Fradi, amiről még esküvője napján sem volt hajlandó lemondani. 

– Amikor kiléptünk a házasságkötő teremből, csak ennyit mondtam Sacinak: imádlak, szeretlek, örökre együtt maradunk. De egyet soha ne kérj tőlem: Jani, ne menj ki a Fradi-meccsre! Ennyi év alatt egyetlenegyszer nem mondta soha, és én ezért is hálás vagyok neki! – mondta egy korábbi interjújában a néhai FTC-szurkoló, akiről a Ferencvárosi Torna Club is megemlékezett. 

– Gyászol a Fradi-család: A táncdalénekes, parodista-színész emlékezetes produkciói mellett hatalmas fradizmusáról is híres volt, rendszeres vendége volt labdarúgócsapatunk mérkőzéseinek is. Koós Jánost Isten nyugosztalja, emlékét örökké megőrizzük! – olvasható a csapat közösségi oldalán, ahol az 1967-ben kitüntetett egyetlen aranylabdással, és jó barátjával, Albert Flóriánnal közös dalukkal, a „Nem baj, ha múlnak az évek” című slágerrel búcsúztak a legendától.

Koós Jánostól a zöld sas-szurkolók is sorra búcsút vettek, és különböző megemlékezéseket javasoltak.

– Mindig nagyon fáj, ha elveszítjük azt, ki a szívünknek, a lelkünknek kedves. Jó szurkolást a mennyei bajnokságban, sok-sok csodálatos fradista között, akik már távoztak közülünk. Legyen számára könnyű a föld, nyugodjék békében! – Ismét egy Igaz Fradi Szívvel lettünk szegényebbek. 

– Emlék Fradi-jelvényt kellene csináltatni, középen az ő fotójával. Vagy valami hasonlót, hiszen nagy Fradi-drukker volt! – Remélem, a Groupama főbejáratánál kint a fekete zászló! – Vagy egy emlék­érme a képmásával, amit olyan személyek kapnák meg minden évben, akik méltóak rá – özönlöttek a hozzászólások a futballklub oldalán. A gyászban a Ferencvárosi TC csatára, Böde Dániel Rajongói oldala is osztozott.

A szurkolók együttérző nyilatkozatai után megkerestük az FTC sajtóosztályát, hogy kívánnak-e megemlékezni a néhai híres szurkolójukról. A klub biztosította lapunkat arról, hogy méltóképpen fognak búcsút venni Koós Jánostól, ám a további részletekről még nem szerettek volna nyilatkozni. 

Ezután a Bors a gyászoló családdal is felvette a kapcsolatot, az elhunyt művész özvegyével, Dékány Saroltával sikerült beszélnünk, aki megtörten reagált lapunknak a futballcsapat búcsúztatójára.

– Aranyos tőlük, hogy megemlékeznek a férjemről. János biztosan nagyon örülne neki! – mondta lapunknak szűkszavúan a gyászoló feleség. 

A kezdőrúgásra vágyott 

Bár az előző hétvégi, Ferencváros–Diósgyőr (7-0) meccsre egészségi állapota miatt már nem tudott kimenni Koós János, a Bors megtudta, hogy azt tervezte, a késő tavaszi bajnoki döntőre kilátogat.

– A minap beszéltem Jánossal, azt kérte, a bajnokavatásra feltétlenül szerezzek jegyet, és intézzem el, hogy ő végezhesse el a kezdőrúgást – mondta a Borsnak Takács Tibor, az FTC Baráti Kör alelnöke.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710312
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710312
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek