Aktuális

Könyvekből hajtogat szobrot Hajnalka

BLN

Létrehozva: 2017.08.11.

Nem mindennapi hobbit választott magának egy fiatal tolnai lány. Tófalusi Hajnalka bő egy éve fedezte fel a könyvhajtogatás hihetetlen türelmet és odafigyelést igénylő művészetét, de az első pillanatban megfogta ez a gyönyörű és egyedi alkotási mód. – Külföldi weboldalakon láttam először ezt a különös technológiát, ami nagyon megfogott. Számtalan vi­deót megnéztem, és szerettem volna, ha ezt én is meg tudom csinálni – fejtette ki a Borsnak az ifjú alkotó.

A technika igen aprólékos, Hajnalka úgy hajtogatja be a legyezőszerűen kinyitott könyv lapjait, hogy a motívum, legyen az felirat, figura, vagy szám, a kötet élén látható legyen. Egy betű legalább egy óráig készül, például a Tolna feliratot öt arra alatt hajtogatta ki.

– Egyik legnehezebb munkámnak az ugró lovat ábrázoló könyvszobrot tartom, mivel rendkívül aprólékos és részletgazdag kidolgozást igényelt. Nem mondhatom ki egyértelműen, hogy mi a nehezebb, egy felirat, vagy egy ábra megalkotása, mert sok mindenen múlik. Például azon, mit is ábrázol a minta, milyen ívesek a betűk. De készítettem már feliratot mintával együtt is, azt hiszem, a kettő kombinációja a bonyolultabb – mondja Hajnalka. A 25 éves hölgy egyébként a tolnai kulturális központ művelődés­szervezője, a hajtogatás mellett imád evezni is. De eme különleges szobrászatra egyelőre csak hobbiként tekint.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722617
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722617
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722617
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét