Aktuális

Koncz Gábor vitte a budapesti éjszakába  Schwarzeneggert

HG

Létrehozva: 2018.10.15.

Koncz Gábor is játszott a Vörös zsaruban, egy kisebb közös jelenete is volt Arnold Schwarzeneggerrel. A Kossuth-díjas színész most azt is elmesélte a Borsnak, hogy ő vitte el Schwarzit az éjszakába szórakozni.

A harminc évvel ezelőtti forgatások alatt Koncz Gábor alaposan megismerte a test­építő színészt, sőt úgy tartja, hogy nála senki nem ismeri jobban a terminátor budapesti titkait. Ő vitte ugyanis a fővárosi éjszakába szórakozni.

– Az egyik belvárosi bárban szórakoztunk három na­pon át. Ami engem na­gyon meglepett, hogy Schwarzi éjfélkor rá­nézett az órájára, és azt mondta, Gábor, én most hazamegyek. Ebből látszott, hogy mennyire profi. Pontosan tudta, mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy másnap reggel frissen keljen, és aznap a maximumot tudja teljesíteni – mondta a Borsnak Koncz Gábor.

Moszkvát játszottuk a Vörös zsaruban

A film 1988-ban jelent meg az Egyesült Államokban. Ez volt az első amerikai film, ami engedélyt kapott arra, hogy a moszkvai Vörös téren forgassanak, azonban a legtöbb orosz jelenetet végül Magyarországon forgatták le. A zárójeleneten kívül végig hazánk fővárosa játszotta Moszkvát.

– Emlékszem, aznap azt vettük fel, amikor a kedélyes rossz fiúból egyszer csak vérszomjas bűnözővé változom. Büszke vagyok a jelenetre, amikor lelő, és legurulok a lépcsőn. Azt mondta, ő nem lenne képes ilyen gyorsan megváltoztatni a karaktert. Erre azt mondtam neki, neked ezt nem kell tudni, mert rád írják a szerepeket. Csak annyit kell mondanod, hogy no meg yes – mesélte nevetve Koncz. – Tetszett neki, amiket mondtam. Akkor ajánlottam fel neki, hogy elviszem szórakozni. Azért mentünk abba a bárba, mert én ott mindenkit ismertem. Annyit mondhatok, a magyar nők akkor sokkal jobban érdekelték, mint a Halászbástya, a Parlament, vagy a Hősök tere.

Azóta azonban már sok idő eltelt, és a világsztár ezeket a hiányosságokat bepótolta. Legutóbbi, júliusi lá­togatása alkalmával kerékpárral többször is végigjárta a budapesti nevezetességeket, és most már csak a fitnesztermeket és antikvitásokat látogatta. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713490216
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713490216
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713490216
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713490216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze