Aktuális

Komolytalan és szánalmas az ellenzék mai parlamenti akciója

Címkék
politika

Bors

Létrehozva: 2019.09.18.

Szánalmas kudarcba fulladt az ellenzék újabb parlamenti akciója. Az ellenzék rendkívüli ülést hívatott össze szerdára klímaügyben. A dologgal azonban csak egy bökkenő volt, hogy tavaly december 12-én már volt egy hasonló ülés. Akkor csak a Fidesz képviselői szólaltak fel, mivel az ellenzéki képviselők inkább az utcán őrjöngtek. 

Közleményt adott ki a Fidesz az ellenzék mai akciójával kapcsolatban. Azt írták: december 12-én az ellenzék ugyanebben a témában (klímaügyi határozati javaslat) összehívatta az Országgyűlést.Az ülést megtartották, de egyetlen ellenzéki képviselő sem vett részt rajta.A Fidesz-KDNP képviselői ott voltak - közölte a Fidesz-frakció a szerdai rendkívüli parlamenti ülés kapcsán. Ez is azt mutatja, hogy az ellenzék kezdeményezése komolytalan - tették hozzá a mai közleményben. 

Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz szerint az ellenzék tavaly december 12-re is rendkívüli, „halasztást nem tűrő” parlamenti vitanapot kezdeményezett az éghajlatváltozásról, aztán képviselőik részt sem vettek rajta, csak a botránykeltéssel foglalkoztak. Ez is bizonyítja, hogy most is csak kampányülésről és hangulatkeltésről van szó - tették hozzá.

Ennyire fontos a klímavédelem az ellenzéknek: inkább az utcán őrjöngtek

2018. december 12-én az ellenzék kezdeményezésére vitáztak volna a kormánypárti és ellenzéki honatyák az éghajlatváltozásról. Csakhogy délelőtt az ellenzék botrányt csinált a parlamentben, majd az utcán folytatták a randalírozást, ezért nem is vettek részt az általuk kezdeményezett vitanapon. A vitán csak kormánypárti politikusok szólaltak fel, így többek között Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter is. A fenti képen jól látszik, hogy a miniszter felszólalása alatt a mögötte lévő ellenzéki padsorok teljesen üresek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól