Aktuális

Kómában a tini: berohant szerelméért a lángoló üzembe Roland

L. B.

Létrehozva: 2017.04.08.

<p>Roli annyira szereti a barátnőjét, hogy gondolkodás nélkül futott vissza a gázpalackokkal teli tűzbe, hogy megmentse kedvesét. Nem tudta, hogy a lány már kimenekült.</p>

Mint ismert, kedd délután lángba borult egy műanyagokat is feldolgozó műhely a XV. kerületben, a Szentmihályi úton. A helyszínen több gázpalack is előkerült, még a TEK mesterlövészeit is bevetették, hogy ne történjen nagyobb robbanás. Az esetnek két súlyos, két könnyebb sérültje volt.

Az éppen nagykorú Ro­land egy lakkozógépen dolgozott az üzemben. A tragédia napján  barátnője érkezett hozzá látogatóba, akivel már éppen indultak volna haza, amikor hirtelen felcsaptak a lángok. A fiú kifutott az épületből, de nem látta a barátnőjét. Egy másodpercre sem ha­bozott, gondolkodás nélkül visszament az épületbe, és kétségbeesve ke­res­te szerelmét a hatalmas lángtengerben. Nem tudta, hogy a lány eközben sikerrel kijutott az épületből, kimászott az ablakon. Másodpercek múltán újabb robbanás történt, aminek következtében Roland testének nyolcvan százalékán harmadfokú égési sérülések keletkeztek, a helyszínen újraélesztették.

– Az életét is feláldozta volna fiam a szerelméért. Ezzel a tettével bizonyította, hogy mennyire szereti ezt a kislányt, akire most már úgy tekintek, mintha a sa­ját gyermekem lenne. Ő szerencsére jól van, de lelkileg nagyon nehezen viseli a történteket – mondta a Borsnak a megtört édesanya, Kerékgyártó Ildikó.

A baleset óta a család semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapott a tűz okáról. Elmondások alapján arra következtetnek, hogy egy fémcsőről lepattanó elektromos szikra okozhatta a tüzet. 

– Az üzemben mindent gyúlékony lakk borított, de rengeteg vegyi anyagot tartalmazó hordó is volt, amelyek a tűz terjedése után berobbanhattak – mesélte Ildikó.

A fiú jelenleg az István kórház intenzív osztályán fekszik, ahol mesterséges kómában tartják. A gyógyuláshoz rengeteg vérre van szüksége, ezért családja és barátjai az emberek segítségét kérik.

– Az orvosok csodának tartják, hogy Roland életben van. Szerintük az égiek fogják a fiam kezét – fakadt ki sírva az asszony.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710019
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710019
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek