Kollégájáért adta életét az újpesti rendőr

Kollégájáért adta életét az újpesti rendőr

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 17. 04:20
A felismerhetetlenségig összeroncsolódott egy rendőrautó, amelyben egy 22 éves őrmester azonnal szörnyethalt. A kocsi épp egy kolléga megsegítésére sietett, amikor ütközött.
B. B.

Zokogó rendőrségi dolgozók és hatalmasra duzzadt gyászoló tömeg bú­csúztatta Mátyás Balázs Tamás rendőr őrmestert az újpesti rendőrállomás előtt, miután a fiú tragikusan fiatalon, mindössze 22 évesen elhunyt. Pénteken hajnalban két rendőrautó rohant egymásba az újpesti Leiningen Károly és Fóti út sarkán. Úgy tudjuk, hogy az egyik kocsi a XV., míg a másik a IV. kerületből érkezett, információink szerint egyik kollégájuk megsegítésére siettek, akinek meggyűlt a baja egy intézkedés alá vont emberrel. A 24.hu szerint míg az újpalotai kocsi zöld, addig az újpesti piros jelzést kapott, azonban a villogóval hajtó autó nem állt meg, így rohanhattak egymásba. A balesetben még hárman sérültek meg: K. Istvánt, N. Péter Zsoltot és L. Tamást jelenleg is a Honvédkórházban ápolják.

– Nem Balázs vezette a a kocsit, úgy tudjuk, ő az anyós ülésen ült. Sokkos állapotban vagyunk, ugyanis egy vidám, mindig jókedvű, becsületes és szorgalmas rendőr vesztette az életét, méghozzá teljesen értelmetlenül – mondta szomorúan a férfi egyik ismerőse. Hozzátették, hogy Balázs már középiskolás korában is zsaru akart lenni, rendőrségi szakközépiskolába járt. Társai szerették és tisztelték a fiatal őrmestert, aki élt-halt a munkájáért.

– Nagyon szorgalmas volt, éppen elő akarták léptetni – mesélte róla az ismerős.

A férfi tiszteletére összegyűlt tömegben nemcsak zsaruk, de tűzoltók is zokogva búcsúztak Balázstól. Egy rendőr sírva, féltérdre ereszkedett kollégája emlékhelye előtt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.