Kollégája megölt nagyapját alakította a felnőttfilmes

Kollégája megölt nagyapját alakította a felnőttfilmes

vád
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 18. 05:20
Az egész életét végigdolgozta a legidősebb magyar pornósztár, 82 éves korában mégis bíróságra kell járnia. M. Györgyöt a nagyapjával végző fiatal kollégája vágta át, emiatt hosszú időre börtönbe is kerülhet.
Bors

Disznóölő pisztollyal lőtte agyon a nagyapját egy felnőttfilmekből ismert 28 éves budapesti férfi 2015-ben. M. Márk a holttestet két évig garázsokban rejtegette. A gyilkosság után a férfi egy kis pénzért cserébe rábírta idős kollégáját, M. Györgyöt, hogy az áldozat nevében adásvételi, banki szerződéseket írjon alá és okmányt igényeljen. A fiatal csaló így értékesítette halott nagyapja lakását és garázsát.

Retteg a börtöntől

Az idős, kissé nagyot halló felnőttfilmes veterán megtörten érkezett a Fővárosi Törvényszékre tegnap délelőtt. Az ügyészség két és fél évet kért rá, a szíve szerint lemondott volna a tárgyaláshoz való jogáról, de – mint fogalmazott – a börtönből már nem jönne ki élve, így nem fogadta el az „ajánlatot”.

– Négy éve műtötték a szívemet, és számos más egészségi bajom is van. Elhittem egy rendkívül óvodás mesét, végig úgy tudtam, hogy a nagyapja él. Azzal állt elő, hogy az öreg elhatározta, hogy a házából többé nem mozdul, mindent rá akar hagyni és felhatalmazta, hogy a legjobb belátása szerint intézkedjen, mert őt már nem érdekli semmi. Márk állítása szerint a szülei külföldön éltek, ahonnan már nem jönnek haza többé – magyarázta a Borsnak a tárgyalás szünetében Gyuri bácsi.

Két hét alatt meggyőzte

A közel három évtizede a szex­iparban dolgozó öregúr akkor jött rá arra, hogy egy óriási átverés részese, amikor a rendőrök jöttek érte két évvel később.

– Két hétig járt a nyakamra, hogy meggyőzzön. A nyomozók azt mondták, hogy gyerekkora óta megrögzött hazudozó, én viszont korábban egy megnyerő, szimpatikus fiatalembert ismertem meg a személyében. A lakáseladás után 100 ezret, a garázs után pedig további 30 ezret adott.

A kezem-lábam remegett, amikor kijöttünk az ügyvédtől. Rám parancsolt, hogy a hivatalos helyeken ne szólaljak meg. A köszönésen kívül így is tettem – emlékezett vissza lapunknak az idős férfi, aki azóta sem beszélt huszonéves kollégájával, tegnap találkoztak először. Mint mondja, haragszik rá, s ha van egy kis tisztesség benne, elnézést kér.

Szégyellte a pornózást

M. Márk nagyapja a felesége halála után megszakította a kapcsolatot a fiával és másik unokájával. A vádlott azonban rendszeresen kapott tőle pénzt, s egy tízmilliós lakást is vásárolt neki. A gondok akkor kezdődtek, amikor a nagypapa háta mögött eladta az ajándéklakást, otthagyta a főiskolát, és pornózni kezdett. A vádirat szerint Márk végül azért végzett a szerettével, mert az apja és a testvére azt tervezték, hogy beszámolnak neki az életviteléről, és félt, hogy így elveszíti a rendszeres anyagi forrását.

– Zaklattak, zsaroltak és azzal fenyegettek, hogy elmondanak neki mindent. Mai fejjel ezt már én is megtenném, de akkor nagyon szégyelltem – magyarázta a fiatalember. M. Márk fél évet ült előzetesben, azóta házi őrizetben van. Húsz évet is kaphat a tettéért.

Ma is űzné az ipart

Gyuri bácsi 56 éves korában, 26 esztendeje fogott bele az erotikus szakmába, s csak egy szívműtét után, 2015-ben hagyott fel vele. Korábban gázóra-leolvasóként és taxisként kereste kenyerét. Kérdésünkre leszögezte: ha nincs a betegség, talán még ma is űzné az ipart. A legidősebb pornós nem bánta meg, hogy ezt az utat választotta.
– A volt kollégákkal a mai napig tartom a kapcsolatot. Ma már kiülök a cseresznyefa alá és az a boldogság, amikor a lányom elhozza a kisunokámat – tette hozzá.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.