Aktuális

Kivégzik a darabolós gyilkost

Bors

Létrehozva: 2017.04.25.

<p>A spanyol férfi egy üzleti vita után tette szó szerint is jégre honfitársát.</p>

Halálra ítélte múlt hét pénteken a thaiföldi bíróság azt a spanyol férfit, aki egy üzleti vitát követően megfojtotta honfitársát, a testét berakta egy fagyasztóba, később feldarabolta és a testrészeit a Csaophraja folyóba hajigálta. Artur Segarrát emberrablás, kínzás, előre kitervelt gyilkosság és rablás miatt ítélték el.

Az áldozat egy 40 éves férfi, David Bernat volt. Az ügyész szerint a gyilkos tavaly januárban foglyul ejtette Bernatot annak bangkoki hotelszobájában, majd erőszakkal kiszedte belőle a bankkártyája PIN-kódját. A férfi ezzel közel 22 ezer dollárhoz (nagyjából 6 millió forinthoz) jutott hozzá.

Segarra ezt követően elkábította áldozatát, egy műanyag zacskóval megfojtotta és a testet betette a fagyasztóba. Utána jött a darabolás és a testrészek eltüntetése. A folyóba dobált darabokat még ugyanabban a hónapban meg is találták Bangkok különböző részein. Segarrát végül februárban tartóztatta le a thai rendőrség. A férfi folyamatosan tagadta, hogy bármi köze lenne a szörnyűséghez.

– Az áldozat vérét, illetve Segarra ujjlenyomatait is megtaláltuk az elektromos körfűrészen, amely bizonyítja a vádlott bűnösségét – mondta a bíró a pénteki tárgyaláson az AFP tudósítása szerint. A tanúvallomások szintén Segarra ellen szóltak.

A felvételek tanulsága szerint a mosolygós vádlott az ítélethirdetésre úgy érkezett, hogy tenyerébe az volt írva: Lukács 23:34. Ez utalás a Bibliára, a keresztre feszített Jézus utolsó szavaira: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.

Thaiföldön a halálbüntetést méreginjekcióval hajtják végre. Nem ritka, hogy arrafelé valakit halálbüntetéssel sújtanak, például a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények 47 százalékában ezt az ítéletet hozzák. Igaz, végrehajtott kivégzés 2009 óta nem volt a távol-keleti országban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713564911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól