Aktuális

Kivágta a héthónapos terhes kismama hasából babáját

Bors

Létrehozva: 2016.08.07.

<p>Megdöbbentő tettre ragadtatta magát egy amerikai nő. Dynel Lane egy nyolchónapos terhes asszonyból, Michelle Wilkinsből kivágta gyermekét. 100 év börtönre ítélték el.</p>

Igencsak készült a nagy pillanatra, azaz gyermeke megszületésére Michelle Wilkins. A Coloradóban, közelebbről Boulder városában élő nő egy távoli ismerősét, Dynel Lane-t látogatta meg a házában azért, hogy több bébicuccot átvegyen tőle. Lane korábban életet adott két leányának, viszont elveszítette a kisfiát, s feltehetően utóbbi esettől kattanhatott be, mert a szülés előtt álló Wilkinst egy állólámpával leütötte, majd két konyhai késsel felhasította a hasát, és kivágta a várandós asszony méhéből a kisleányát.

A megtámadott, súlyosan sérült, utóbb megműtött Wilkins csodával határos módon túlélte a párját ritkító támadást, kórházba került, ahol – bár megpróbálták megmenteni kislánya életét –, akit Aurora névre kereszteltek volna, ám ez nem sikerült. A bébi meghalt.

– A világ legcsodásabb kislányát láttam holtan, az én picinyem Aurora keresztnevet kapott volna - zokogta Michelle Wilkins.

Az aljas, és bizonyosan nem beszámítható gyilkos asszonyt száz év börtönre ítélték.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714971009
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714971009
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák