Aktuális

Kiutasították a meztelenül motorozókat – videó

Bors

Létrehozva: 2015.01.13.

Meztelen motorosokat kasztlizott be a kambodzsai rendőrség. A naturista beállítottságú európaiak szerintük pornográfiát követtek el.

A Távol-Keleten mások a szokások és az erkölcsök, mint a horvátoknál, a franciáknál vagy a skandináv országokban, ahol a meztelenkedéshez szabadabban viszonyulnak. Ezt tudnia kellett volna annak a három európai turistának, a 22 éves finn lánynak, Catarina Aarniónak, a 30 esztendős olasz Giancarlo Alloccának és a 24 éves brit Crawford Brownnak, aki poénból meztelenül motorozott egyet Kambodzsában.

Az akciót még le is videózták telefonnal, de nem biztos, hogy szívesen fogják majd nézegetni, a rendőrség ugyanis lekapcsolta és pornográfia miatt kiutasította őket az országból. Pechjükre ugyanis elhaladtak egy rendőrőrs mellett is, amikor a pucér túrát lenyomták Phnompentől, a fővárostól 50 kilométerre délkeletre.

– Nem engedhetem, hogy így viselkedjenek idegenek, még ha nem is ismerik országunk hagyományait – így a rendőrfőnök, aki bilincsbe is verette a nudista motorosokat, mert azt feltételezte, hogy a vietnámi határon is át akartak haladni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711638018
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088416_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezt gondolja Mészöly Géza arról, hogy Marco Rossi beérte az örökranglistán az édesapját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711638018
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711638018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei