Aktuális

Kiutálják a falujukból Vivien gyilkosának szüleit

M. S., L. E.

Létrehozva: 2016.03.19.

Nem elég a K. családnak megbirkózni azzal, hogy fiukat gyilkossággal vádolják, még a kakucsiak nagy részének gyűlöletével is szembe kell nézniük. K. Bálint családja a tragédia óta nem mutatkozik a falu ut­cáin, az interneten is gyűlölethadjárat indult ellenük.

Még hetekkel a tragédia után is forrnak az indulatok a Pest megyei Kakucson. Mint ismeretes: március 5-én K. Bálint halálra szurkálta a 20 éves M. Vivient. A fiatalok gyermekkori barátok voltak, a tragédia előtt a lány megkérte Bálintot, hogy vigye haza egy szórakozóhelyről. A kocsiban azonban összevesztek, és a fiú meggyilkolta Vivient.

– Nekem bárki bármit mond, az biztos, hogy egy gyerek csak akkor csinál ilyen szörnyűséget, ha a nevelésében valamit alapvetően elrontanak. Miért nem tanította meg Bálintot az anyja meg az apja, hogy miként kell a dühét levezetni? Remélem, elköltöznek innen, mert a gyászoló családnak szörnyű lenne, ha nap mint nap látniuk kéne a fiú famíliáját. Így soha nem fogják tudni feldolgozni a történteket – mondta biciklijére támaszkodva egy helybéli asszony.

A többség nem is tagadja: amennyiben módja lesz rá, elmondja a véleményét a gyilkossággal gyanúsított fiú családtagjainak.

– Már többen megtették ezt, és úgy gondolom, igazuk volt. Az egyik barátom találkozott velük a Fő utcán, és odakiabálta nekik, hogy gyilkosok. Nem hiszem, hogy itt fognak élni még sokáig, hiszen nem lesz ember, aki beszélni fog velük – csatlakozik be a beszélgetésbe egy középkorú nő.

Úgy tudjuk: miután a szülők megtudták, hogy mit tett Bálint, először teljesen bezárkóztak, nem akartak senkivel beszélni. Majd úgy döntöttek, hogy a vállalkozásaik miatt nem bújhatnak el örökké, és kijöttek az utcára. Ekkor azonban olyan inzultusok érték őket, hogy idejük nagy részét inkább a tanyájukon töltik, ahol Bálint is élt.

Vivien temetésének időpontjáról még nem döntött a gyászoló család, csupán az biztos, hogy elhamvasztják a brutálisan megölt húszéves lány holttestét.

A tettes házához akarnak menni

Miután K. Bálint Facebook-oldalát törölték, a meggyilkolt M. Vivien egyik barátnője csinált egy másikat, amin mindenki szabadon szidhatja a 20 éves kakucsi lány előzetesben levő gyilkosát.

„Törölték K. Bálint profilját a FB-ról! De ezzel nem tudják törölni azt, amit tett, és itt üzenünk neki, hogy tudja: ha bent nem csinálják ki, akkor majd idekint teszünk róla, hogy átépítsük a fejét” – írta, és még sokan mások vezetik le a gyilkos iránt érzett dühüket az oldalon. Vannak, akik azt írták, hogy a gyilkos háza elé kellene vonulni. Mások szerint ennek az egésznek semmi értelme, hiszen Vi­vient már nem hozza vissza az élők közé.

A profil mögött álló barátnő legfrissebb bejegyzésében megköszöni a privát üzeneteket, majd hozzáteszi: természetesen nem ő a gyilkos, K. Bálint nyilván nem látja az üzeneteket az előzetesben ülve. Ugyanakkor abban is biztos, hogy a gyilkos meg fogja tudni, amiket neki írnak az oldalon.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711713020
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711713020
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711713020
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek