Aktuális

Kis híján megvakult, pedig csak gyönyörű szempillákra vágyott

Bors

Létrehozva: 2017.03.03.

<p>Mondják, a szépségért meg kell szenvedni, egy 25 éves lány azonban a saját kárán tanulta meg, mennyire is igaz mindez...</p>

Melyik nő ne vágyna hosszú, igéző szempillákra? Az essexi Layla Kilany is úgy döntött, kipróbál egy kozmetikai kezelést, ami szebbé varázsolja - ehelyett azonban olyan élményben volt része, amit minden bizonnyal még az ellenségeinek sem kívánna. A „csodaszer” ugyanis boldog percek és hódolók helyett pánikot hozott: a fiatal brit nő ugyanis attól rettegett, megvakul!

Kilany kipróbált egy gél alapú szempillanövelőt az egyik helyi szépségszalonban február közepén. Az ilyen beavatkozásoknál 24 órával korábban mindig csinálnak egy tesztet, nehogy a szer allergiás reakciókat váltson ki. A tesztidőszakban nem is volt semmi gond, ám a kezelést követően annál inkább.

Layla Kilany elment bulizni, és eleinte igazán meg volt elégedve a hatással: „Nagyon jól nézett ki, a szempilláim majd hogy túl hosszúak voltak! De egy idő után elkezdett fájni és bevörösödni a szemem. Másnap, amikor felkeltem, alig tudtam kinyitni a szemeim. Megrémültem.”

A 25 éves lánynak végül egyhetes betegszabadságot kellett kivennie, mivel gyakorlatilag alig látott. Ez idő alatt többször is járt szemészeten, hogy helyrehozzák - azonban maradandó károsodást is szenvedett, hiszen (mint mondja) a szempillái kihullanak, és attól tart, vissza se fognak nőni. Ennek ellenére nem hibáztatja a szalont, hiszen ők elvégezték a teszteket - ugyanakkor azt mondja, inkább mindenki gondolja meg kétszer, mielőtt bármilyen beavatkozás mellett dönt - írja a Daily Star.

„A barátaim azt mondják, én vagyok a legpechesebb ember, akit ismernek, és egyet kell, hogy értsek velük” - összegezte.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133273_auto_resized.png
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134110_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Telegraph: Irán az öngyilkosság mellett döntött, és minket is magával ránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132085_auto_resized.png
metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117899_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Béketárgyalás vádjában bűnösnek találtatott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713261015
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109149_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában