Aktuális

Király Linda és Radics Gigi: Imádjuk egymást! videó

Nagy Daniella

Létrehozva: 2016.10.03.

<p>Bizonyára többeknek is feltűnt a Sztárban sztár adásai során, hogy Király Linda és Radics Gigi között közvetlen a viszony. Gigi könnyedén utánozta Lindát. Kiderült: évek óta barátnők. </p>

Forrás: Cser Dániel

Hogy mennyire jó barátnők Király Linda és Radics Gigi, arra jellemző, hogy a Bors által kezdeményezett beszélgetésre előbbi egy szatyor fazékkal érkezett – most hozta ugyanis vissza Giginek a nagymamája edényeit, aki a betegeskedő lánynak húslevest küldött a Sztárban sztár forgatására. 

– Még kislány voltam, amikor megismerkedtem a Király családdal – mesélte Gigi. – Linda apukájával volt egy közös produkciónk, egy mesemusical-lemezen dolgoztunk együtt. Már akkoriban, gyerekként is nagyon felnéztem Lindára, mondhatni a példaképemnek tekintettem.

Linda mindeközben kifejezetten zavarba jött, úgy tűnik, meglepetésként érte, hogy Gigi így felnézett rá kislányként.

– Benne voltunk egymás életében már nagyon régóta, közelebbről megismerkedni viszont nem igazán volt alkalmunk, egészen a Játékkészítő című musicalig – emlékezett vissza Linda. – Ott gyakorlatilag össze voltunk zárva napokon keresztül a próbák és az előadások miatt, bőven volt hát lehetőségünk egy hullámhosszra kerülni, és ez elég hamar meg is történt. Azóta is imádjuk egymást, sokat vagyunk együtt, idén a Szigetre is közösen látogattunk ki.

Mit szólnak ehhez a  pályatársaik?

– Sajnos azt látjuk, hogy a szakmai közeg kételkedve figyel minket – értékelte Linda. Ez azért lehet, mert itthon az énekesek a legtöbb esetben rivalizálnak, és megpróbálnak túltenni egymáson, pedig szerintem erre semmi szükség. Mindenki elfér egymás mellett, nem kell senkit sem eltaposni ahhoz, hogy szeressenek! Gyerekkorom óta az énekléssel foglalkozom, emiatt a barátnőim is ezekből a körökből kerültek ki. Szerintem ez a normális.

– Igen, szerintem is – vette át a szót Gigi. – A zene nem szakadék, hanem kapocs kéne hogy legyen az emberek között. Azt láttam, hogy Amerikában ez az egész valahogy magától értetődő, ott nincs olyan szintű rivalizálás, mint itthon. Talán ezért is jövünk ki olyan jól Lindával, mert ő New Yorkban született, és él benne ez a fajta hozzáállás.

Úgy gondolják: bár zenei világuk sok mindenben eltér, mégis nagyon közel áll egymáshoz.

– Gigi ízig-vérig R’N’B-énekes, én inkább a soul és a dzsessz vonalat képviselem, de az énektechnikánk hasonló. Nagy az egyetértés köztünk szakmai téren is, a zenei együttműködés emiatt mindkettőnk fejében megfordult – osztotta meg velünk Linda, aki idén több ezer versenyző közül bejutott a legjobb 14 közé a Johnny Mercer foundation dalszerzői versenyen Chicagóban. A verseny történetében most elôször került európai dalszövegíró is a kiválasztottak közé.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665312
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665312
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei