Aktuális

Kipróbáltuk! Ezért nem jön be a csekkautomata

Bors

Létrehozva: 2018.02.13.

Élelmiszerüzletben, postákon láthatunk csekkbefizetésre szolgáló automatákat. Használni azonban alig használjuk őket – legalábbis ez derült ki a Magyar Posta Zrt. közleményéből. De vajon miért?

Minden hónapban szinte óramű pontossággal érkeznek a csekkek, amelyekre ha ránéz az ember, rögtön a sorban állás képe ugrik be. Ennek megkönnyítésére három évvel ezelőtt a Magyar Posta Zrt. csekkbefizető automatákat helyezett ki országszerte, ám a legfrissebb adatok szerint mégsem kér belőle a magyar. Kolléganőnk jó pár csekkel a kezében útnak indult, hogy feltérképezze az okokat.

Tavaly összesen 470 ezer csekket fizettek be automatán sorban állás helyett, ami soknak tűnhet, de az összesen 215 millió darabos csekkforgalomhoz képest ez elképesztően kevés! 

A szerkezeten bármilyen csekket befizethetünk, viszont számolnunk kell azzal, hogy egyszerre csak öt darabot tudunk kifizetni a gépen. A végösszeg nem haladhatja meg a 290 ezer forintot. Sajnos az automatáknál nem dönthetjük el, hogy készpénzzel vagy kártyával szeretnénk fizetni, mert az egyik eszköznél csak az egyik, míg a másiknál csak a másik opció lehetséges, így mindenképpen járjon utána, hogy a közelébe eső gép mit fogad el.

Így működik

Miután kiválasztottuk a számunkra megfelelő masinát, az általános felhasználási feltételek elfogadása után kell betennünk a csekket. Ezután a készülék kéri a befizetendő összeget, ezért je­gyezzük meg, mekkora összeg szerepelt a sárga papíron. Fontos, hogy pontosan írjuk be az összeget, mivel azt a pénzt fogja számlázni a gép, amit mi adtunk meg a csekken szereplő helyett.

Kártyás fizetés esetén a plasztikot, készpénznél pedig a bankjegyeket kell a terminálba tenni. A végén kapunk egy blokkot, amely bizonyítja a befizetést. Stopperrel a kezünkben indultunk el, mert kíváncsiak voltunk arra, hogy hány percbe telik egy befizetés, de végül a postán kötöttünk ki, a sorban találtuk magunkat. Hiába róttuk a köröket tegnap a fővárosban, csak működésképtelen automatákba botlottunk. Talán ez lehet a baj?

Szerettük volna megkérdezni az automatákat üzemeltető Magyar Posta Zrt.-t többek között arról, hogy milyen gyakran romlanak el a gépek, és meg van-e határozva az, hogy mennyi idő alatt kell üzemképes állapotba hozniuk, de kérdéseinkre lapzártánkig nem kaptunk választ. 

Fizethet nyugodtan a kanapéról is

Sokkal kényelmesebb, ha otthon, kedvenc fotelünkből intézzük a befizetéseket. Ehhez csupán egy okostelefon és egy bankkártya szükséges.  Androidra és IOS rendszerre letölthetjük az úgynevezett ICSEKK alkalmazást. Meg kell adnunk bankkártyánk adatait, amelyről fizetni akarunk. Az applikáció telepítése után regisztrálnunk kell, de csak azokat a csekkeket tudjuk befizetni, amelyeken van QR kód, mivel az applikáció ezen keresztül ismeri fel az adatokat a papírról. A „Fizet” ikonra kattintva megadjuk a kártyaadatokat és már készen is van a befizetés. 

Figyelem, ebben az esetben is 290 ezer forintig fizethetünk. 

Előnye, hogy az alkalmazáson belül követni tudjuk, mikor mit fizettünk be.

Előnyei:

Nem kell sorban állni

Olykor közelebb esik hozzánk, mint egy posta

Élelmiszerboltok előterében is megtalálható, így összeköthetjük a befizetést a vásárlással

Hátrányai:

Nem mi dönthetjük el, hogy milyen módon szeretnénk fizetni

Ha működésképtelen, akkor így is, úgyis a postára kell mennünk

Nem mosolyog ránk kedvesen, mint a postai ügyintéző

Blokkot kapunk ugyan a befizetés után, de a csekket nem tépi el. Otthon emiatt azt hihetjük, hogy még nincsenek befizetve

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713548412
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713548412
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713548412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713548412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól