Aktuális

Kint ragadt a magyar pár a karibi szigeten

P. Zs.

Létrehozva: 2018.03.29.

<p>48 órán át sztrájkoltak a francia légitársaság dolgozói a napokban. A járatai hetven százalékát nem tudta elindítani az Air France. Egy magyar pár Guadeloupe szigetén ragadt.</p>

Bármennyire is paradicsomi a Karib-térségben nyaralni, előbb-utóbb mindenki szeretne hazajutni. Ám ha valami miatt kiesik a járat, az akár plusz egyhetes rostokolást is jelent. Ekként nem ért véget a kéthetes kint tartózkodása egy békési párnak: a hazaindulás előtt egy nappal az online becsekkolásnál azt látták, hogy törölték a gépüket.

– Gyanús lett a dolog, bár a társaság nem értesített minket. Pedig a honlapon azt írták, küldtek sms-t vagy e-mailt a törlésről. Mi ilyet nem kaptunk, úgyhogy telefonálgatni kezdtünk, de nem tudtak mit tenni, csak közölték: hat nap múlva van legközelebb gép, és kérjünk majd kártérítést – mesélte a Borsnak több ezer kilométerről Tímea.

A légitársaság irodájában és a reptéren is megpróbálkoztak másik járatra helyet szerezni, de nem sikerült. Bár volt napi három gép is Párizsba, ahol átszállhattak volna Budapest felé, állítólag egyiken sem volt már hely. Felajánlották ugyan nekik, hogy Brazíliából elrepülhetnek Budapestre, de hogy oda hogy jutnak el, arra nem tudtak megoldást kínálni. Másokat is sokkolt a sztrájk híre, volt, aki sírva telefonálgatott a reptéren.

A pár végül nem tudott mit tenni, kénytelen volt a következő hat napra szállást keresni magának a szigeten, ami viszont legalább annyiba került, mint a rendes kétheti szállásuk. Ehhez már itthonról küldtek nekik pénzt. Tímea és Csaba egyébként az indulás előtt két biztosítást is kötött, ám azok járattörlésre nem vonatkoznak. Csak abban az esetben kérhetnének kártérítést, ha a késés miatt nem érnének el egy csatlakozást.

Átok ül rajtuk

Tímea kozmetikusként dolgozik, így az összes vendégét értesítette a bajról. Fogalma sincs, ki fogja azt a kárt megtéríteni neki, hogy egy hétig nem tudott dolgozni, emiatt jelentôs bevételtől esett el.

– Ráadásul nem ez az első eset, hogy egyszerűen nem indul el a repülő, amire jegyet vettünk. Legutóbb Dániában ragadtunk kint, de akkor nyolc órával később jött egy gép az ott ragadt utasokért. Ez négy repülésből épp fele arány. Lehet, hogy el vagyok átkozva – mondta a fiatal nő, aki párjával megpróbálja pozitívan felfogni, hogy még kapott hat nap nyaralást. – Haza nem az Air France-szal repülünk – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713416710
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134051_auto_resized.jpg
life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135310_auto_resized.png
metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139710_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Tizenegyesekkel döntöttek a gigászok az elődöntőről a BL-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713416710
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713416710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713416710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713416710
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni