Aktuális

Kihívás szembemenni a Black Fridayjel

Porkoláb Zsófia

Létrehozva: 2016.11.25.

<p>Nehéz helyzet: miközben ma tö­megek készülnek arra, hogy kisebb vagyonokat spórolva alaposan bevásároljanak az akár 70-80 százalékos árengedménnyel kínált árukból, addig ugyanezen a napon a Ne vásárolj semmit! naphoz is igyekeznek híveket gyűjteni.</p>

Forrás: Thinkstock

Segít a lista 

Szenvedélybetegségként tartják számon a vásárlásfüggőséget, azaz a kényszeres vásárlást, mely felmérések szerint a magyarok öt százalékát érinti. Emögött többek közt az áll, hogy az emberek mindössze fele tudatos vásárló.

Óriási előrelépést jelenthetne, ha pénzköltés előtt megfontolt bevásárlólista készülne, akár élelmiszer, akár műszaki vagy ruházati cikk beszerzéséről van szó, mert annak segítségével kevesebb fölösleges holmi halmozódhatna fel az otthonokban.

Feladja a leckét a rutin 

A Ne vásárolj semmit! nap célja, hogy kihívás elé állítsa az embe­reket. Mindennapos rutinunk részévé vált a vásárlás, s ezt próbálja kontrollálni akciónk. Ahogy arra is figyelmeztet, ha mégis a vásárlás mellett döntünk, érdemes a helyi és a hazai portékákat, valamint a méltányos kereskedőket és az ökogazdálkodásokat választani – mondja lapunknak az eseményt támogató dr. Haraszti Anikó, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa.

Elismeri a szakember

Bár az esemény első hallásra szélmalomharcnak tűnik a Black Fridayjel szemben, Nyíri Zoltán reklám- és kommunikációs szakember jó ötletnek tartja az időzítést. – Ha mindezt egy teljesen átlagos napra teszik, valószínűleg nem kapna ekkora figyelmet, mint most. Sokkal fontosabb, hogy ismertté váljon a céljuk és a probléma, ami ellen küzdenek, mint hogy az emberek az adott napon betartják-e, hogy nem vásárolnak – vélekedik.

Kétségtelenül hasznos végiggondolni, hogy ha teljesen nem is állunk le a vásárlással, de tudatosítjuk magunkban: csak az igazán szükséges portékákat vegyük meg, mert így kevésbé terheljük a pénztárcánkat, az otthonunkat és a környezetünket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711720515
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711720515
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711720515
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét