Tóth Péter tűzsszerész főtörzsőrmester 12 nap ápolás, kivizsgálás és több műtét után mehetetett haza, kontrollvizsgálatokkal, majd rehabilitációval folytatódik kezelése - - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő területen július elsején délután mentesítési feladatokat láttak el az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészei, amikor az egyik robbanótest, egy 250 kilogrammos bomba a hatástalanítás közben felrobbant. Négy tűzszerész meghalt, egy súlyosan megsérült.
A balesetben meghalt négy katonát hősi halottá nyilvánítják. Juhász Attila főtörzsőrmester, Rózsa Nándor főtörzsőrmester, Balázs Ádám őrmester és Kozár Gábor szakaszvezető balesete ügyében a közigazgatási eljárás mellett a honvédelmi miniszter utasítására belső szakmai vizsgálat is folyik.
Simicskó István honvédelmi miniszter múlt héten egy más témában tartott sajtótájékoztatón elmondta: amikor Benkő Tibor vezérkari főnökkel a kórházban meglátogatták a sérült katonát, Tóth Péter főtörzsőrmester azt mondta: annyi esélye volt az életben maradásra, mint arra, hogy a bomba felrobban: "semmi". A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a katonák, a profi tűzszerészek mindent megtettek, hogy hatástalanítsák a bombát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.