Aktuális

Kiderült! Így épültek a piramisok

Bors

Létrehozva: 2016.07.25.

Forrás: Thinkstock

Az alapterület vízzel való feltöltésétől egészen a földön kívüli lények külső segítségéig számtalan találgatás és elmélet látott már napvilágot arról, hogy az ókori egyiptomiak hogyan voltak képesek felépíteni a hatalmas piramisokat (ebben élen járt Zahi Hawass főrégész).

Most végre minden kiderült: a kairói Egyiptom Múzeum által ugyanis részletes feljegyzések kerültek nyilvánosságra a gízai nagy piramis építéséről. Ráadásul a 2013-ban, a Vörös-tenger Wadi al-Jarf nevű öblénél megtalált napló nagyjából 4500 éves, így ez a legrégebbi papirusz, amit valaha Egyiptomban találtak.

A hieroglifákkal (képírással) készült feljegyzéseket egy Merer nevű munkafelügyelő készítette, aki egy nagyjából kétszáz férfiból álló brigádot vezényelt az időszámításunk előtti 26. században uralkodó Kheopsz fáraó piramisának építkezésén.  

A korabeli írásból többek közt kiderült az is, hogy egy másodperc alatt ötven férfi akár fél métert is haladt, mivel a fahengerek kövekre kötözésével egyszerűvé vált a nagy kőtömbök mozgatása. A világ hét csodája közé tartozó gízai piramisok közül egyébként ez a legnagyobb, szakemberek számításai szerint építésekor 146 méter magas lehetett, ma 138 méteres. A hieroglifák szerint a mészkövet a mai Kairóhoz közel fejtették ki, majd onnan a Níluson hajóval szállították az építkezés helyére. Egy ilyen út négy hónapot vett igénybe.

A piramis építését és a Nílus túloldalán lévő mészkőfejtőben zajló munkálatok folyamatát egy kéthasábos, időbeosztásszerű táblázatban dokumentálták. A feljegyzések alapján az építési munkálatokat Anhhaf vezír, Kheopsz testvére felügyelte.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713481508
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713481508
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713481508
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713481508
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze