Aktuális

Kiderült: a cica főnökösködik a kutya fölött

Bors

Létrehozva: 2018.07.28.

Forrás: Thinkstock (képünk illusztráció)

A közhiedelemmel ellentétben az egy háztartásban élő kutyák és macskák általában jól kijönnek egymással. A Lincoln Egyetem kutatói brit, amerikai, ausztrál, kanadai és európai lakástulajdonosok körében végzett internetes felmérést.

Ebből az derült ki, hogy a boldog kutya-macska kapcsolat titka az, ha a macska minél fiatalabb korától él együtt a kutyával. A legjobb, ha a cica egyéves kora előtt kerül a kutyás háztartásba. A 748 válaszadó több mint 80 százaléka értékelte úgy, hogy házi kedvencei remekül kijönnek egymással, és mindössze 3 százalékuk mondta, hogy az állatok ki nem állhatják egymást.

Az ebek több mint egyötöde rendszeresen odahordja mutatóba a játékait a vele együtt élő macskának. A felmérésből az is kiderült, hogy a macskák hajlamosabbak arra, hogy fenyegetően lépjenek fel a velük együtt élő kutyákkal szemben. A gazdik elmondása alapján pedig kijelenthető: inkább a doromboló házi kedvencek ejtenek sebet egy-egy összecsapás alkalmával.

– Bizony én is azt tapasztalom a hozzám betérő gazdik történetei alapján, sőt látom is, hogy a kutya-macska párosításoknál általában a cicák a főnökök. Legalábbis az esetek többségében. Mintha az ebek azt vallanák: okos enged, szamár szenved – árulta el Szabadi Pé­ter állatorvos, majd hozzátette: az új családtagot fokozatosan kell beszoktatni a családba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713479711
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142256_auto_resized.jpg
life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141627_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713479711
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141122_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ebben a városban már éjjel-nappali posta is működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713479711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713479711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze