Aktuális

Kicsempészték a kórházból az újszülöttet, mert attól féltek a gyerekek, hogy nem nevelhetik fel

Bors

Létrehozva: 2017.04.14.

Egészséges kislánynak adott életet a 15 éves Jenifer Morrison Ausztráliában, a kórházi szülésnél pedig jelen volt az apa, a 14 éves Jayden Levender is. A szerelmespár valószínűleg pánikba eshetett, mivel saját szüleik elől addig sikeresen titkolták el a terhességet. Ezért fogták magukat, a babát egy takaróba rejtették, és néhány bébiruhával, illetve 80 dollárral a zsebükben elhagyták a kórházat csütörtök hajnalban.

A rendőrségi körözés sikeresnek bizonyult, a kis családot 18 óra múlva megtalálták egy külvárosi területen. Szerencsére a baba jól volt, az édesanyja rendesen etette.  "Tudtam, hogy a fiam vigyáz a gyerekére és a barátnőjére" - nyilatkozta a kamaszapa édesanyja, Tracy Levender, aki Facebook-oldalán büszkén osztotta meg az unokájáról készült fotót.

Az ausztrál Yahoo nyilatkozó nagymama azzal is eldicsekedett, hogy unokája 3,4 kg és jól van, ahogy baba édesanyja is. A nagyi úgy véli, a gyerekek attól féltek, hogy a hatóságok majd szét akarják választani őket, ezért szökhettek el. Bár a rendőrség biztosította a kamaszokat, ha jelentkeznek valamelyik rendőrörsön, semmilyen eljárást nem fognak kezdeményezni ellenük, de ennek ellenére a szülők és a lakosság segítsége kellett ahhoz, hogy a nyomukra bukkanjanak. 

A hatóságok annyira keresték a kis családot, hogy negyedóránként bemutatták őket a helyi televíziókban. Nem, nem mindennapi, hogy ilyen fiatalon lesznek szülők az emberek, de ennek ellenére az összes nagyszülő kijelentette, hogy nagyon szeretik a gyerekeiket és a tökéletes unokájukat, úgyhogy nem kell aggódniuk a jövőjüket illetően.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711670714
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089032_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Pokolian nehéz feladvány: ezt csak az emberek 1 százaléka tudja megoldani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711670714
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711670714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei