Kiakadtak Rezesová szabadon engedésén

Kiakadtak Rezesová szabadon engedésén

részeg
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 18. 18:30
G. J.

Újra felkorbácsolta az indulatokat Eva Rezesová ügye. Már az ítélet kiszabása után is sokan úgy gondolták, hogy keveset kapott. Mint arról a Bors beszámolt, a jogerős kilenc évet le sem kell ülnie, egy hónapon belül szabadlábra helyezik. 

„Szégyen ez az igazságszolgáltatás, hogy négy ember élete csak ennyit ér!” - ehhez hasonló hozzászólások záporoztak az előző cikkünk után.

Ismeretes: Rezesová 2012-ben négy ember halálát okozta az M3-as autópályán. A részegen hajtó milliomosnő BMW terepjárójával 165 kilométeres sebességgel belerohant az előtte haladó Fiat Puntóba. Jó magaviselete miatt most az ítélet kétharmadát letöltve hazamehet. Többen azt is kifogásolják, hogy a milliomosnőnek túl jó dolga volt a börtönben. 

„Szigorított fegyházba, magánzárkába raktam volna! De hát pénzzel ugye mindent el lehet intézni” – vélekedik egy másik olvasónk. 

Az áldozatok keresztfia egyébként már a baleset után nyílt levélben fogalmazta meg aggodalmát a szakértők munkája miatt, és az elsőfokú ítéletet nagymértékben befolyásolta, hogy a vádlott magánszakértőket vonhatott be akkor az eljárásba.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.