Aktuális

Kiakadtak a kutyások a pitbullos versen

H. Z.

Létrehozva: 2015.09.02.

Hatalmas felháborodást keltett annak a magyar költőnek a verse, aki pitbullról írt egyik kötetében. Műve iskolai tankönyvben szerepel.

„Az ember ha kutyát simogat, izgul, főleg, ha a kutya netalán pitbull. Pedig nem is egy ideges fajta: akkor is harap, ha nem akarja. Mindegy, az ember lába vagy karja, a pitbull aztat szépen lekapja” – így kezdődik Tóth Krisztina költő, író, műfordító pitbullokról írt 2007-es verse, amely idén jelent meg egy kisiskolásoknak szóló tankönyvben is – írja Délmagyar.

A mű egyébként a költő Állatságok című kötetében jelent meg. S az elmúlt nyolc évben nem is kavart vihart.

A Facebookon rengetegen támadják a vers íróját. A szalonképesebb kommentek közül válogattunk néhányat.

Ez a vers úgy, ahogy van, nagyon gáz. Azonkívül, hogy gagyi (bocs), tele van hazug sztereotípiával. Csak gratulálni tudok a szerzőnek is, meg annak a zseninek is, aki engedélyezte, hogy a „mű” tankönyvben megjelenhessen.

Barbi a következőket írja: Miért ijesztgetnek még mindig a pitekkel??? Minden kutya olyan, amilyennek nevelik!! A sok agyhalott meg el is hiszi, hogy mind gyilkológép!! Ez az emberi butaság leg-leg-legje!!!
Nem a kutyások túl érzékenyek, a szerző idióta! Miért ír valaki olyasmiről verset, amiről halványlila fogalma sincs?

Riogatna?

A Borsnak nyilatkozó kinológus (kutyák viselkedésével, tenyésztésével foglalkozó szakember) szerint több szempontból is hibás ez a vers.

– Már Konrad Lorenz, az egyik leghíresebb etológus is megmondta, hogy a kutya az ember egyik legjobb barátja. Ráadásul szakemberként azt mondhatom, hogy egyáltalán nem jellemző a pitbullra, hogy emberre támad. A gyerekeket pedig nem riogatni kellene a kutyákkal egy tankönyvben – mondta Petkó Csaba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713551711
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145058_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Szijjártó Péter: a BAT 60 milliárd forintos beruházása 450 új munkahelyet teremt Pécsen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713551711
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713551711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713551711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól