Aktuális

„Ki öleli meg majd a lányom?” – a rákos anya egy gyógyszer engedélyezéséért harcol

Bors

Létrehozva: 2017.02.28.

Egy anya, Alison Tait arra kéri brit egészségügyi hivatalt, hogy engedélyezzék az egyik létfontosságú gyógyszert. Az ugyanis meghosszabbítaná a betegek életét. Ahogy az övét is, akinek melldaganata miatt most is kemoterápiás kezeléseken esik át.

A 47 éves edinburgh-i anya azzal indokolja a kérelmét, hogy „Egyedülálló szülő vagyok, és ha nem vagyok itt Ellen lányom egyedül marad. Ki fogja akkor megölelni?”

Tudja, hogy ez a gyógyszer csak keveseken tud segíteni, és nagyon drága, mégis arra kéri a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat, hogy ezt a gyógyszert is támogassák. Jövő héten ül össze a Skót Gyógyszer Konzorcium megvitatni, elfogadják-e a gyógyszert.

Alison és 16 éves lánya, Ellen életében nyolc hónapja még minden rendben volt. Az anya Edinbourgh-ben egy banknál dolgozott, aztán egy fájdalmas csomót találta mellében. Először nem gondolta, hogy valami nagy baj lenne, de azért elment a háziorvosához, aki szintén azt mondta, valószínűleg semmi komolyabb, de azért majd térjen vissza hozzá. Mikor újra elment az orvoshoz, már sürgőséggel beutalták egy mellklinikára.

Alisonnak azt mondták, melldaganata kezelhető, de nem gyógyítható. Már kilenc kemón esett át. Hétfőként jár kezelésre, egészen péntekig mindig rosszul van tőle. Nem tud úgy élni, ahogy korábban ,a legalapvetőbb feladatait sem tudja ellátni, lánya opedig azt mondta nemrégiben neki: „Látom a szemeidben azt az embert, aki korábban voltál, de már nem az vagy.”

Most is kap gyógyszereket, de azt gondolja, hogy a Kadcyla nevű gyógyszer, amit a napokban fogadhatnak el, talán hatásosabb lenne számára. Nem azért, mert meggyógyulna tőle, ezt nem várja el, nem is várhatja, hanem mert talán tovább élhet, és így maradhat tinédzser lánya mellett.Ezzel nem csak neki jelenthetne reményt a gyógyszer, hanem a lányának is, aki ráadásul éppen olyan időszakát éli az életnek, amelyben rengeteg a változás, hiszen most jön az érettségi, a pályaválasztás vagy a munkakeresés időszaka is – írta a Daily Record.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710917
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091339_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087208_auto_resized.jpg
vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710917
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710917
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek