Aktuális

Kézimunkázik cellájában Bróker Marcsi

M. S.

Létrehozva: 2017.11.06.

Temérdek pénzt kérnek számon D. Sándornén, így aztán ideje is tengernyi most a Bróker Marcsikaként elhíresült asszonynak. Börtönben töltött unalmas óráit horgolással üti el.

Forrás: MTI

Bombaként robbant a hír, amikor tavaly decemberben a közép-amerikai Belize-ben elfogták D. Sándornét. Az asszonyt hazaszállították, azóta előzetes letartóztatásban van. Mint azt korábban megírtuk: a karibi országban luxuskörülmények között élő, dollármilliókat eltapsoló nő egyszerűen feladta magát, miután elfogyott a pénze.

De vajon mivel tölti most az idejét a jobb élethez szokott asszony? A Bors információi szerint Bróker Marcsika egy kétszemélyes zárkában él, ugyanúgy kiveszi a részét a cella takarításából, mint rabtársa. Sok időt tölt horgolással, cérnaképeket készít, ezekkel a bv-intézetek helyiségeit díszítik. Ugyanakkor gőzerővel készül a perre is, tanulmányozza a hatalmas mennyiségű aktákat.

D. Sándorné ügyében ma, azaz hétfőn tartják az első tárgyalást a Szolnoki Törvényszéken. Minden tekintetben a hatalmas számok pere lesz ez. A vádirat 1700 oldalas, 200 tanút személyesen hallgatnak meg, 600 vallomását felolvassa a bíróság. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, kétrendbeli sikkasztás és számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat a nővel szemben. A vádirat szerint az asszony – mint a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. önálló képviseleti jogosultsággal rendelkező képviselője – az ügyfeleket tévedésbe ejtve, a cég 15 éves működése alatt 767 embernek összesen 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!