Kezelésre várva halnak meg itthon a rákos betegek

Habár a kormányrendelet szerint két hétnél hosszabb ideig egyetlen rákgyanús beteg vizsgálatát sem halogathatják, a Gyógyulj Velünk Egyesület tapasztalata szerint a helyzet továbbra is drámai.
Habár a kormányrendelet szerint két hétnél hosszabb ideig egyetlen rákgyanús beteg vizsgálatát sem halogathatják, a Gyógyulj Velünk Egyesület tapasztalata szerint a helyzet továbbra is drámai.

Sokkoló adatok: a mell-, vastagbél- és végbélrákban szenvedő betegeknél akár egy hónap is eltelik, míg ténylegesen kezelni kezdik őket. A tüdőrákosoknál ez az adat két hónap. A Bors által megkérdezett szakemberek szerint a rákosok továbbra is hetekig várnak a vizsgálatokra.

– A negatív csúcs tavaly volt, egy esetben fél évet várt egy rákos beteg, mire elkezdték nála a kezeléseket – mondta a Borsnak dr. Lakos István (képünkön), a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke. – A beígért két héttől pedig a legtöbb esetben még most is messze vagyunk. Amiről csak ritkán van szó: nem a műtétre kell ennyit várni, hanem amíg eljut a kétségbeesett beteg addig, hogy kiírják műtétre.

A diagnosztikai procedúra nagyon körülményes és hosszadalmas. Az idő pedig az egyik legnagyobb ellensége a betegeknek, hiszen minél előbb kezelik valakinél a rákos elváltozást, annál nagyobb az esélye a gyógyulásra – tette hozzá az elnök.