Aktuális

Kézből etetik a budapesti állatkert rákos koaláját

L. B.

Létrehozva: 2017.03.21.

Kézből etetik eukaliptuszlevéllel, és az egész éjszakát mellette töltik gondozói. Nur-Nuru-Bin (magyarul: Déli szél), a budapesti állatkert koalája pár napja nagyon legyengült. Vért vettek tőle, és kiderült, hogy rákos. Nyugalma érdekében még a koalaházat is bezárták.

– Az ötéves hím 2015-ben érkezett hozzánk egy belga állatkertből. Fiatal felnőttnek számít, ugyanis ezek az állatok fogságban akár húsz évig is élhetnek – magyarázza Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője. 

A koalatartásnak egyébként rendkívül szigorú szabályai vannak, ezeknek Európában csak kilenc állatkert tudott megfelelni. Budapesten két állat is volt, de egyikük bélcsavarodásban el­pusztult januárban.

– Azzal az esettel semmilyen összefüggésben nincs a mostani. Az állatokat a gondozók minden­nap alaposan megnézik, és he­tente egyszer állatorvos is megvizsgálja őket. Nur-Nuru-Binnél a múlt héten vettük észre, hogy valami nincs rendben, keveset mozgott és nem is nagyon evett. A vérvétel után kiderült, hogy a vérképző szervét érintő daganatos megbetegedése van – mondja Hanga hozzátéve: az európai állományban ez már az ötö­dik ilyen diagnózis az elmúlt időszakban. 

Angliából jön az ennivaló

A koalák a több mint ötszáz eukaliptuszfajtából mindössze ötven-hatvan levelét eszik meg. Ezekből mindig frisset kell nekik adni. A kajaszállítmány hetente kétszer, egy dél-angliai ültetvényről, repülővel érkezik Budapestre.

A koala kórképe péntek óta nem javult, de legalább enni tud és a széklete is rendben van.

– Az eset nagyon súlyos, de az esélyeket nem szeretném latolgatni. Étvágyserkentőktől, szteroidoktól és a rákos sejtek terjedését gátló gyógyszerektől várjuk a javulást – reménykedik a szóvivő, aki azt is elmondta: a januári eset után terveztek be­szerezni egy új koalát, most azonban csak a beteg állat gyógyulására koncentrálnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711630213
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711630213
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711630213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány