Aktuális

Kevesebb a halott Olaszországban

MTI

Létrehozva: 2020.04.05.

Forrás: MTI

Ötszázhuszonötre csökkent az utóbbi egy nap alatt az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, amely  így elérte a 15 887-t - közölte vasárnapi esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek száma viszont ismét megközelítette a háromezret.

A halottak száma tovább csökkent az egy nappal ezelőtti 681-hez és az ezt megelőző 766-hoz képest. Március 19. óta most haltak meg legkevesebben egy nap alatt.

A diagnosztizált fertőzöttek száma az utóbbi huszonnégy óra alatt 2972-re emelkedett a szombati 2886-hoz és a pénteki 2339-hez képest.

A jelenleg diagnosztizált fertőzöttek száma túllépte a 91 ezret: ebből több mint 28 ezer beteg szorul kórházi kezelésre, valamivel kevesebben mint négyezren intenzív osztályon.

A gyógyultak száma túllépte a 21 ezret.

A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 128 948-t.

Angelo Borrelli a polgári védelem vezetője pozitívnak nevezte az elhunytak számának napi csökkenését. Hangsúlyozta, hogy folyamatosan csökken a kórházba szállítottak és intenzíven kezeltek száma. Hozzátette, hogy hetek óta először nem volt szükség a kórházi betegek más tartományba történő áthelyezésére Lombardiából, mivel a csökkenő számok miatt elegendő hely van a kórházakban. Silvio Brusaferro a Közegészségügyi Hivatal (Iss) felelőse szerint az adatok azt mutatják, hogy a járványgörbe elérte a tetőzést, és csökkenésnek indult.     "Maradjatok továbbra is otthon" - üzente az olaszoknak. Megjegyezte, hogy az április 13-ig tartó kijárási korlátozás lejárta után megkezdődhet az úgynevezett "második fázis", de ez nem jelenti az óvintézkedések teljes feladását.      

A gócpont Lombardia kormányzója bejelentette, hogy hétfőtől 3,3 millió szájmaszkot osztanak szét ingyen. Ebből 300 ezret a gyógyszertárakban, a többit a városok különböző pontjain. Attilio Fontana tartományi elnök arra kérte a lakosokat, azok vegyenek át szájmaszkot, akik eddig még nem tudtak beszerezni. Akinek továbbra sem jut, azok sállal, kendővel takarják el orrukat, szájukat. Az 1,3 milliós Milánóban 900 ezer szájmaszkot osztanak szét.

Ezzel egy időben kötelező lesz a szájmaszk használata az utcákon. Aki szájmaszk nélkül tartózkodik az utcán, azt 400 euró (több mint 140 ezer  forint) bírságra ítélik. Ugyanezt bevezették Toszkánában is.

Olaszország többi részén nem kötelező a továbbra is nehezen beszerezhető szájmaszk használata. Ugyanakkor a nyitva tartó üzletek többségébe nem engednek be szájmaszk és védőkesztyű nélkül.

A húsvéti ünnepek és a rendkívüli jó idő miatt tovább szigorították az ellenőrzéseket. Helikopterekkel, drónokkal és telefoncellás ellenőrzéssel igyekeznek megakadályozni, hogy az olaszok vidéki házaikba menjenek el. Az MTI tudósítóját, a virágvasárnapi munkavégzés közben, a Vatikánig tartó kevesebb mint hét kilométeres távolságon négyszer ellenőrizték a római rendőrségi pontokon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665312
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665312
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei