Aktuális

Kevés a gyerek és a szakember az ovikban

Délmagyar

Létrehozva: 2016.08.03.

A rendszerváltozás óta nem jutott ilyen kevés gyermek egy óvodai pedagógusra, azonban a leszakadó régiókban az országos átlag másfélszeresét is elérheti az egy szakemberre jutó gyermekek száma - írja a Népszabadság szerdai számában.

Forrás: flickr.com

A lap szerint idén 3145-en jelentkeztek első helyen óvodapedagógusnak, ezzel 2016-ban ez volt a második legnépszerűbb szak a gazdálkodás és menedzsment mögött. A demográfiai adatok szerint 2016-ban 70 ezerrel, 18 százalékkal kevesebb, 321 ezer óvodáskorú gyermek van Magyarországon 1990-hez képest. Az óvodapedagógusok közül 20 ezren távoztak ugyanebben az időszakban, az előző tanévre 31 484-en maradtak a munkakörben a statisztikai hivatal adatai szerint.

A nagy túljelentkezés és a demográfiai folyamatok ellenére szakemberhiány van a területen sok óvodai dolgozó és az őket képviselő szervezetek szerint.

Verba Attiláné, a Pedagógusok Szakszervezete óvodai tagozatának vezetője szerint a területi egyenlőtlenségek miatt rosszabb az óvodai helyzet egy-egy leszakadó régióban, a kisebb falvakban. Úgy vélte, a szakma vészesen elöregedőben van, a friss diplomások pedig egyre gyakrabban próbálnak meg külföldön elhelyezkedni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138619_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő, amit ez az étel tehet az egészségünkkel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713411016
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136897_auto_resized.jpg
ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136220_auto_resized.png
hirtv.hu

Szanyi Tibor: Hosszasan tudnék arról beszélni, hogy Magyar Pétert ki és miért „csinálta” fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713411016
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109182_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713411016
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713411016
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713411016
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni