Aktuális

Kettős tűzhalál Kaposváron - több jel is szándékos gyújtogatrásra utal

G. J.

Létrehozva: 2019.01.03.

Valószínűleg szándékos gyújtogatás áldozata lett a kaposvári nő és 21 éves lánya. A diáklány megmenekült párja már el is hagyta az országot.

Forrás: Purger Tamás

Erős füstszagra és egy férfi hangos kiáltására riadtak fel a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály utcai társasház lakói. A negyedik emeleti lakásban tűz ütött ki. A férfi az erkélyre menekült, a tűzoltók épségben hozták le daruval. A másik szobában azonban egy 21 éves egyetemista lány és az édesanyja életét vesztette a tűzben. 

A tragédia még tavaly október 21-én történt, és a rendőrség első körben még kizárta, hogy szándékosan okozta valaki a tüzet, közigazgatási eljárásban vizsgálták a szörnyűséget. A környékbeliek a Borsnak akkor azt mondták, egy égve felejtett teamécses okozhatta a tüzet, ugyanakkor sok furcsaság volt az eset körül. Például az, hogy állítólag több tűzfészket is találtak a lakásban, ez pedig mindenképpen szándékosságra utal.

A Somogy megyei katasztrófavédelem szóvivője most azt közölte lapunkkal, hogy a tűzvizsgálat lezárult és a dokumentációt elküldték a rendőrségnek. A megyei rendőr-főkapitányság ezzel együtt megerősítette: a tűzvizsgálat eredményére tekintettel már büntetőeljárásban vizsgálják az ügyet. Vagyis a rendőrök szerint bizonyosan gyújtogatás történhetett.
Az egyik szomszéd a Borsnak elmondta, a tragédia óta újra kihallgatták a lakókat a rendőrök. 

– Sokan nem értik a környéken, miért nem oltották el a feldőlt gyertyát? A másik szobában lévő fiatal izraeli férfi kimenekülhetett volna a füst elől az ajtón is, akkor miért ment az erkélyre? Ő hogy úszta meg gyakorlatilag sértetlenül? – teszik fel a kérdéseket.

Úgy tudjuk, a megmenekült férfi Izraelből utazott Kaposvárra, korábban még Németországban ismerkedett meg az egyetemista lánnyal. Nagyjából három hetet éltek együtt a lakásban a tragédia előtt.

A férfi a tűz után rövid ideig kórházban volt, majd elhagyta Magyarországot. Hogy rá gyanakodnak-e és érintett lehet-e a tűzben vagy valaki más lehet felelős, arról a rendőrség egyelőre nem nyilatkozik.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713483909
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713483909
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713483909
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713483909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze