Aktuális

Kettős gyilkosság Süttőn – Rágyújtották a házat a kivégzett házaspárra

B. B.

Létrehozva: 2020.05.18.

Hatalmas lánggal égett szombat hajnalban a K. család háza a Komárom-Esztergom megyei Süttőn. Az ott élő K. Krisztián és felesége, Alexandra bennégtek, míg a nő öccsének, Dávidnak sikerült kimenekülnie. Ő is életveszélyesen megsérült, testfelületének 30 százaléka összeégett, másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett.

Hamarosan kiderült, hogy nem baleset történt, a rendőrség kettős emberölés miatt nyomoz, úgy tűnik, hogy valaki egy szörnyű gyilkosság nyomait próbálta meg elfedni a tűzzel. A helyiek kedvelték a fiatal, jól szituált, értelmiségi párt, sokkolta őket, hogy valaki az életükre tört.

– Kedves és udvarias emberek voltak, keményen dolgoztak, és nem tudunk róla, hogy lettek volna ellenségeik, Szandit is Krisztiánt mindenki kedvelte itt – mesélte egy ismerősük. Úgy tudjuk, hogy a 30 éves Szandi és férje, a 41 éves Krisztián együtt dolgoztak, Alexandra HR-esként, míg Krisztián mérnökként munkálkodott a cégnél.

A környékbelieknek semmi nem tűnt fel aznap hajnalban, ők már csak a tűzoltók és a rendőrök szirénázására riadtak fel.

– Megdöbbentő, hogy ilyen fiatalon ért véget az életük, de az, hogy valaki meggyilkolhatta őket, egyenesen letaglózó. Imádták egymást, amennyire mi tudjuk, a két testvér is jó viszonyt ápolt, egyszerűen fel nem tudjuk fogni, ki lett volna képes ilyesmire – ingatták a fejüket.

A tragédia egyetlen túlélőjét, a 26 éves Sz. Dávidot jelenleg is kórházban ápolják, állapota súlyos, még kihallgatni sem tudták. Egyelőre nincs gyanúsítottja az ügynek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089851_auto_resized.jpg
ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711615814
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/mkntI2-U8Vfri54GIMGz6hNIOVJ82DfRn4Rnt5Tuk3k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1ODE1M2QyYTNkYjQ5ZGFhYTI4YTk4NmYyZjMyYmM4.jpg
Magyar Péter

Varga Judit Magyar Péterről: "Bezárt egy szobába, a nagyfiam szabadított ki"