Aktuális

Kétszer is járt Magyarországon a párizsi terrortámadás egyik fő szervezője

MTI

Létrehozva: 2016.01.05.

Kétszer is megjárta Belgiumból Magyarországot szeptember folyamán Salah Abdeslam, a november 13-i párizsi terrortámadások egyetlen életben maradt feltételezett elkövetője és egyik szervezője - közölte kedden híroldalán a francia BFM TV.

Franciaország legnézettebb hírtelevíziójának értesülései szerint Abdeslam 2015. szeptember 8-án Brüsszelben a Rent A Car elnevezésű ügynökségnél bérelt autót, majd Németországon és Ausztrián éjjel áthajtva, másnap 11 óra 39 perckor parkolt le a budapesti Baross utcában (feltehetően inkább a Baross téren), a Keleti pályaudvar közelében.

Háromnegyed órányi állás után a Mercedes visszaindult Belgiumba, olykor elérve az óránkénti 196 kilométeres sebességet.

Szeptember 17-én egy bérelt Audi A6-ossal tért vissza Budapestre, szintén Németországon és Ausztrián át. Két órát parkolt ugyancsak a pályaudvar közelében, amelyhez szíriai migránsok ezrei érkeztek.

A BFM TV felvetette a kérdés, hogy vajon Abdeslam azzal a céllal utazott-e Budapestre, hogy megtalálja a menedékkérők között elvegyült cinkostársait. Válasz gyanánt a televízió emlékeztetett arra, hogy a párizsi terrortámadás ügyében szintén körözött Samir Bouzidot és Soufiane Kayalt az első útja során Abdeslammal együtt igazoltatták Ausztriában. Kitért arra is, hogy Abdelhamid Abaoud (a támadások főszervezője) az unokahúgának azzal dicsekedett el, hogy a migránshullámmal tért vissza titokban Európába.

A belga RTL televízió internetes oldalán december 2-án azt írta, hogy Magyarországon találkozhatott Abdeslam két, Szíriából visszatérő férfival, akik öngyilkos merénylőként később felrobbantották magukat a merényletsorozatban.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter december 3-i sajtótájékoztatóján kijelentette: "A terrorizmussal kapcsolatban hírek láttak napvilágot, amelyek arról szólnak, hogy a párizsi merénylet egyik főszervezője járt Budapesten, ezt meg tudom erősíteni". A miniszter hozzátette: "Tudomásunk és feltételezésünk szerint a Keleti pályaudvarnál is járt, tudomásunk és feltételezésünk szerint a magyar állami regisztrációt megtagadó bevándorlókból csapatot toborzott és azokkal távozott az országból".

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141539_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszólalt Kudlik Júlia, ezt gondolja a köztévé új MI-műsorvezetőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135365_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713456617
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135436_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713456617
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713456617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja