Aktuális

Ketrecben tartotta beteg nővérét – Bogarak közt, mocsokkal teli házban éltek - 18+

Bors

Létrehozva: 2020.01.27.

Embertelen körülmények között élt a két nővér Pennsylvaniaban, Vestaburgben, ahol az 51 éves Leona Biser állítólag beteg testvére, a nála két évvel idősebb Loretta Lancaster gondviselőjeként lakott. A nővér mentális betegsége miatt visszamaradott állapotban van, nem tud beszélni, de az önellátásra is alkalmatlan, így segítségre szorul. 

A ház kutyakutyaürülékkel szennyezet, mindent elleptek a bogarak, de még egy kígyó levedlett bőrét is megtalálták a padlón a hatóság kiérkező emberei. Nem volt fürdőszoba, csap, de például sütő sem. Ami viszont a körülményeknél is sokkal szörnyűbb, ahogy a nő bánt a saját testvérével. Biser ugyanis egy fa ketrecbe zárta a magatehetetlen nőt, aki mocskos ruháiban feküdt egy hasonlóan szennyzett matracon, amikor a hatóság emberi rátaláltak elzárva. A kegyetlen testvér gondozói kötelességének elmulasztásáért, hanyagságért, veszélyeztetésért, nővére szabadságának jogellenes korlátozásért kell többek közt felelnie. 

A hatóságnak végül sikerült Bisert a bíróság elé állítani, míg a testvére végre megkapja a szükséges gyógyszereit, illetve a kellő törődést is. 

A kegyetlen testvér a bíróságon azzal védekezett, hogy mindent a nővére érdekében tett, aki képtelen volt egyedül járni, így az ő biztonsága érdekében kellett bezárni. A nő máskor viszont tagadta, hogy egy ember méretű ketrecbe zárt volna testvérét.

Az elmúlt hónapokban, amióta a szükséges kezelést megkapja Lancaster, sokat javult az állapota. Biser ügyébene gyelőre nem született döntés.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek