Tegnap reggel kiengedték a kórházból Makai Viktóriát, az egyik legsikeresebb hazai ultrafutót, akinek vasárnap este kis híján kioltották az életét. A kétgyermekes családanya azután szorult ellátásra, hogy futás közben megtámadták, és erőszakos közösülésre kényszerítették.
Nem először csapott le a szatír?
Még kettős látásom van, a szemem egy óriási krumplihoz hasonlít, de vélhetően nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel megúsztam. Egyelőre nem tudni, van-e súlyosabb, maradandó károsodás – mondta a Borsnak tegnap Viktória, akit az otthonától néhány száz méterre tepertek le. Mint megírtuk: a támadója ütni kezdte, ő pedig az életét féltve csendben maradt. A férfi a futónőt és saját magát is lemeztelenítette alul, de nem volt közösülésre alkalmas állapotban. Végül Viktória férje riasztotta el, még a gatyáját és a táskáját is a helyszínen hagyta menekülés közben.
– Az, hogy csak a fejemet ütötte és mindig úgy forgatott, hogy háttal legyek, ne lássam az arcát, tudatosnak tűnt, mintha nem először csinált volna ilyet – vélekedik az áldozat.
Pszichológus kell a futónő gyerekeinek
A Bors információi szerint a 37 esztendős H. István azon a lakótelepen dolgozott, ahol a futónő lakik, így látásból ismerték egymást. Könnyen elképzelhető, hogy a perverz férfi kifigyelte áldozatát.
– A férjemmel együtt megyünk el pszichológushoz, aki majd eldönti, hogy közösen vagy külön kell beszélgetnünk a történtekről. A gyerekeknek annyit mondtunk, hogy anyát megtámadták. Ezután óvodapedagógusok, valamint gyermekpszichológus segített, az oviban gyógyító köveket gyűjtöttek, sérült embert rajzoltak, és természetesen beszéltek a gyógyulás folyamatáról – magyarázza a kétgyermekes családanya, aki a szörnyű emlékek miatt tegnap már kidobta a támadáskor viselt véres dzsekijét.
Elsírta magát a tárgyalóterem előtt
A támadót másfél órán belül elfogták a rendőrök a lakóhelyén, tegnap kora délután pedig már bíróság elé állították, ahol egy hosszas, két és fél órás ülést követően elrendelték a letartóztatását. A két méter magas, szőke hajú óriás hosszasan beszélgetett az ügyvédjével az ülés előtt. Egy női hozzátartozója is elkísérte, aki feszülten, kezét tördelve várakozott. Nyilatkozni azonban nem akart. A láthatóan zavart férfi elsírta magát, amikor bevezették a tárgyalóba. Ügyelt arra, hogy ne láthassuk az arcát, kifelé egy újsággal próbálta takarni magát.
– Védencem nem tett vallomást, nagyon zavart állapotban van, s teljesen összeomlott. Nem tud összefüggően beszélni a történtekről. Egyébként büntetlen előéletű és rendezett családi háttérrel rendelkezik – mondta a Borsnak a döntést követően a szexuális erőszakkal gyanúsított férfi ügyvédje.
A futónő a tárgyalás után azt mondta lapunknak: nagy megnyugvással tölti el, hogy a férfi nem járkálhat szabadon, reméli, megkapja méltó büntetését. H. István a tettéért maximum nyolc évet kaphat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.