Aktuális

Két lábbal is boldogan rohangál a pesti kutyus

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.03.11.

<p>Vonat vágta le Azim két végtagját.</p>

Végtelenül vidám és játékos háziállata van a budapesti Kocsis Petrának. Pedig a fekete kiskutyáról másfél évvel ezelőtt már az orvosok is lemondtak. 

– A füzesabonyi állatvédők találtak rá 2015 őszén, valahol Heves megyében. Az egyik hátsó lábát teljesen levágta, az előtte lévő mellső lábát pedig összeroncsolta valami. A sérülésekből ítélve vonat lehetett – tudtuk meg Petrától.

Az állatvédők kitartásának is köszönhető, hogy a kutya megmaradt, mivel végül a roncsolódott mellső lábát is amputálni kellett. A kutyus azonban nem adta fel, pár nappal a műtét után már két lábon is ugyanúgy ugrándozott. 

– Nem volt benne chip, nem lett meg a gazdája. Az Azim nevet adták neki, ami törökül azt jelenti, kitartó. Találó név – fogalmazott Petra.

A lányhoz végül egy éve, a Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát! Facebook-csoporton keresztül jutott el Azim híre. 

– Azonnal beleszerettem és magamhoz vettem. Ő az első kutyám, és elmondhatom, megváltoztatta az éle­temet. Nem gondoltam volna, hogy valaha bármi is ennyire fontossá tud válni számomra – vallotta be a gazdi.

Mint kiderült, a ku­tyusnak nem is azzal van a legnagyobb gondja, hogy nehezebben mozog. 

– Persze folyamatosan figyelek Azim egészségére, többnyire a lépcsőzéssel vagy az autóba való beszállással vannak problémák. Emellett leginkább a külső ingerekkel birkózik meg nehezebben. A széles kézmozdulatokat vagy az utcán az idegen férfiakat például nem szereti – fejtette ki Petra.

S hogy Azim lesz-e valaha újra négylábú? Gazdája elmondta, több próbálkozás is volt már arra, hogy protézist kapjon a kutya. 

– Még anno az állatvédők is gyűjtöttek erre pénzt, de a műláb mégsem működött jól. Aztán elmentem Németországba egy specialistához, aki segített is nekünk, olyasmi lábat csinált, mint amilyen például a futó Pistoriusnak is van. A baj csak az, hogy ebből kiugrik, így egyelőre ritkán használjuk – árulta el Petra.

If I pretend my tail is a third leg they might let me go 😣#prosthetics #tryout #brave #azim #twoleggeddog #rescuedog

Azim the two-legged rescuedog (@_instazim_) által megosztott bejegyzés,

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713547508
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól