Aktuális

Két gyereket is megmérgezett pancsolt piájával Sándor

Bors

Létrehozva: 2019.06.30.

<p>Öt év börtönt kaphat a méregkeverő N. Sándor, aki a hamisított italaival tömeges mérgezést okozott, ketten pedig bele is haltak a fogyasztásba.  </p>

Forrás: police.hu

A két évvel ezelőtt lebuktatott illegális szeszfőző ügye országos botrányt kavart. N. Sándor 500 liternyi hamis szeszt készített eladásra 2017 augusztusa és decembere között. A Debrecenhez közeli Nagyrécsén bérelt tanyát a főzéshez. Heti 2-3 alkalommal vásárolt olyan alkoholt, ami metilt is tartalmazott, ezt színezőanyagokkal, aromákkal 150 literes hordókban keverte össze, a végeredményt pedig eredeti italos palackokba töltötte – a váráslók azt hitték, valódi Unicumot, Jagermeistert kapnak, valószínűleg a bolti árnál olcsóbban. Még zárjegyet is hamisított rájuk. 

Egy alkalommal az egyik ismerőse több üveggel is megvett belőle, és tovább értékesítette, többek között egy Szerepen élő család számára. Innen húsz embert kellett mérgezés miatt kórházba vinni. Négy – köztük két kiskorú – sértettnél a mérgezés enyhe lefolyású volt, hárman súlyos mérgezést szenvedett, életüket a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. Két embernél azonban az elfogyasztott metil-alkohol agyi oxigénhiányos állapotot idézett elő, ami a halálukhoz vezetett – fogalmaz a vád.

N. Sándort foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják, a Debreceni Járásbíróság kedden el is ítélheti.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711687214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711687214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711687214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei