Két év után végre eltemették falujában az Olaszországban meggyilkolt magyar lányt

Két év után végre eltemették falujában az Olaszországban meggyilkolt magyar lányt

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 14. 18:15
Bors

Nagyjából ötven ember kísérte utolsó útjára a monoki temetőben szombat délben azt a 24 éves borsodi lányt, akit még 2018 januárjában öltek meg Olaszországban. Mata Arietta holttestét a nyomozás miatt sokáig ki sem adták a hatóságok, a szerény körülmények között élő családja pedig egyébként sem tudta kifizetni a test hazaszállításának magas költségeit.

Hosszas kálvária után végül néhány helyi szervezet karolta fel az „elfeledett lány” ügyét. Gyűjtéseket szerveztek, s a hozzátartozókkal egyeztetve a napokban sikeresen lebonyolították a szállítást. Ugyan a gyilkosság óta rengeteg idő eltelt, a szülei kívánsága szerint a lány testét koporsóban, autóval hozták haza a több mint ezer kilométerre lévő városból.

Ahogy arról többször is beszámoltunk: az örömlányként dolgozó Arietta holttestére tavaly januárban bukkantak. Pasquale C. a kocsijába csalta, ahol dulakodni kezdtek. A nő ellenállt, futásnak eredt, de az ötvenéves támadó elkapta és megfojtotta. Egy darabig autózott a holttesttel, végül a vonatállomáson az érkező szerelvény elé vetette, hogy úgy tűnjön, a lányt a vonat gázolta halálra.

A rendőrök 220 ezer forintnak megfelelő eurót foglaltak le a gyilkostól, amit Ariettától szedett el, de a családja ebből semmit nem kapott meg. A gyászszertartásra egyébként azoknak a szervezeteknek a képviselői is elutaztak, akik az elhunyt magyar lányt ügyét még életében, s holtában is segítették.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.