Aktuális

Két búcsúlevél után tűnt el 17 éves lányával a fegyveres férfi

B. B.

Létrehozva: 2019.04.23.

<p>Versenyt fut az idővel a rendőrség, egykori kollégájuk után adtak ki körözést, aki 17 éves lányával tűnt el, miután két, kézzel írt búcsúlevelet is hátrahagytak. R. Zoltánt és Natáliát nagy erőkkel keresik, egyelőre csak a remény maradt.</p>

Forrás: Facebook

Két napja még az ünnepekre készült a dunavarsányi R. Zoltán családja, most végtelennek tűnő, tehetetlen várással telnek az órák. A férfi vasárnap délelőtt 17 éves kamaszlányával, Natáliával együtt eltűnt, azóta nem adnak életjelet. A rendőrség forró nyomon keresi a korábban szintén zsaruként szolgáló Zoltánt és Natáliát. Többen a legrosszabbtól tartanak, ugyanis úgy tudjuk, hogy a férfi magával vitte engedéllyel tartott gáz riasztó fegyverét. Azonban nem kizárható, hogy éles fegyver is van nála.

Zaklatott családi háttér

A Borsnak a család ismerői úgy vélekedtek: apa és lánya nagyon közel állnak egymáshoz. Kapcsolatuk azonban nehezen indult, ugyanis Natália sokáig nem találkozott az édesapjával.

– Úgy tudjuk, hogy a lány édesanyja sokáig tiltotta Natit Zolitól, interneten vették fel a kapcsolatot évekkel ezelőtt, amikor Natiban felébredt a kíváncsiság, és megkereste az édesapját – mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő ismerős.

– Nati később az apjához költözött, azóta együtt éltek. Zoli felesége, Laura is sajátjaként szereti Natit – vélekedett az ismerős. A harmónia csak egyszer tört meg apa és lánya közt, erről tanúskodik a lány egyik Facebook-bejegyzése is, amelyben már elnézést kért az apjától, amiért otthagyta őt.

– Tavaly nagyon összekaptak valamin, Nati visszament az anyukájához. Nem tudjuk, mi történt pontosan, de Zoli ki volt borulva, azt hitte, sosem látja viszont a lányát, csak azt mondogatta, hogy nagyon csúnyán beszélt vele. De Nati nem sokkal később visszajött, sírva kérte apja bocsánatát – idézték fel a Borsnak az előzményeket.

Van engedélye a pisztolyra

Zoltán felesége, Laura mit sem sejtve tért haza egy családi látogatásból szombat kora délután. Valóságos hideg zuhanyként érte, hogy sem férjét, sem a nevelt lányát nem találta. Ám az egyik szobában két búcsúlevélre bukkant. Az egyik az apa, míg a másik a lánya nevében íródott, de mind a kettőt Natália vetette papírra. Laurának most egyetlen kívánsága van: mindketten épségben térjenek haza.

– Az anyósom szombaton este még beszélt velük – mondta a Borsnak könnyes szemmel az asszony, aki 12 éve él házasságban Zoltánnal. – Nem tudom, mi ütött Zoliba, sosem volt felelőtlen. A fegyverével sem bánt slendriánul, és a legjobb apa volt, akit csak el lehetett képzelni. A mindene Natália – zokogta az asszony, aki megerősítette: férje valóban rendelkezik fegyvertartási engedéllyel, és vélhetően a pisztolyt magával is vitte.

Feltűnően erős kapocs

A környékbeliek szerint Zoltán valamilyen rossz hírt kaphatott, nem kizárt, hogy volt feleségével és kislányával kapcsolatos híreket. Más ugyanis nem tudta soha kiborítani a nyugodt exrendőrt.

– Évek óta ismerem Zolit, és az biztos, hogy a hírnek Natáliával kapcsolatosnak kellett lennie, másért nem ragadott volna fegyvert. Imádkozunk, hogy mindketten előkerüljenek, megtalálják őket, mielőtt valamilyen tragédia történik – ingatta a fejét a férfi egyik barátja, aki szerint Zoltán nemrég szerelt le a rendőrségtől, azóta biztonsági őrként dolgozik.

– Ilyen erős apa-lánya kapcsolatot még nem is láttunk, sokak szerint már-már túlzottan is kötődtek egymáshoz. Nagyon súlyos dolog lehet a háttérben – tették hozzá az ismerősök. Apát és lányát a rendőrség eltűntként keresi, aki látta bármelyikőjüket, azonnal jelentkezzen.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711723213
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092238_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kinevezték az új kormányszóvivőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711723213
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711723213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét