Aktuális

Késve futott be a luxusvonat

B. P.

Létrehozva: 2014.11.09.

Kristálypoharak, elegáns porcelán étkészlet, bárzongorista, lakosztályok és zuhanykabin várta a Budapest–Teherán–Budapest útvonalon közlekedő Jewels of Persia elitvonat tehetős utasait. Az október 14-én induló járat vasárnap tért vissza.

Személyvonat érkezik Teheránból a tízes vágányra. A vágány mellett, kérjük, vigyázzanak! A jól ismert és várt figyelmeztetés helyett – alig tíz perc késéssel – díszzenekar taktusaira, mozdonyfüttyel futott be a fellobogózott Jewels of Persia luxusvonat vasárnap a Nyugati pályaudvarra.

A főleg nyugdíjasokból álló milliomos utazóközönség elé szőnyeget gördítettek, s a Királyi váróban pezsgős koccintás várt rájuk. Az angol David Downlam azért vállalkozott az útra, hogy megcsodálja a mai Iránt. – Fantasztikus utunk volt, nagyon élveztem, hogy új tájakat és ott élő embereket, kultúrákat ismerhettem meg – mesélte lelkesen a Borsnak a hosszú vonatút végén, arcán a fáradtság legkisebb jele nélkül.

Beke Marcella vo­nat­me­ne­dzser a Borsnak elmondta, útjuk során semmit sem tapasztaltak azokból a zavargásokból, ami a többségnek a Közel-Kelet hallatán eszébe jut. – Minden állomáson pazar fogadtatásban volt részünk, a több ezer kilométeres luxusutazást mindennap városlátogatás tette még különlegesebbé. A szerelvény visszafelé két homokviharban is jól vizsgázott, ám még annál is nagyobb kaland volt a Márvány-tengeren történő átkelés. Három részre szedték a 13 kocsit, majd kompra téve tíz órán át csordogáltunk a vízen.

Az angol Danube Express és Golden Eagle utazási iroda a MÁV Nosztalgia Kft. felújított kocsijait és szakképzett, harmincfős személyzetét választotta a rendkívüli, Teheránba 7000, visszafelé 9500 kilométeres mesés utazáshoz. A kalandoroknak odafelé 3,4–8,1, visszafelé 3,7–8,6 millió forintért kínálták a jegyeket. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713490810
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140519_auto_resized.png
hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713490810
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713490810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713490810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze