Aktuális

Kern felesége: nem akart ölni a gázoló asszony!

F. Zs.

Létrehozva: 2015.03.27.

Gyilkossággal vádolja az ügyészség azt a nőt, akit egy robogóról rabolt ki két férfi. Kern felesége kiáll mellette.

Hónapokig tartotta rettegésben Óbuda női autósait az a két férfi, aki robogóval közelítette meg az áldozatait. A rablók betörték a kocsi ablakát, majd kikapták az első ülésről a sofőrök táskáit. A rendszeres dugókat kihasználva könnyen eltűnhettek a kétkerekűvel a megrettent áldozataik elől, akik sokszor nem, hogy vezetni, de megszólalni sem tudtak a brutális támadás után. Az egyik nő, Andrea azonban másként reagált, mint a többség, az előtte veszteglőket kikerülve a rablók nyomába eredt. Elképesztő üldözés vette kezdetét, aminek a végén, egy kanyarban a motor eldőlt, és az egyik utas az őket üldöző kocsi alá került, aztán órákkal a kórházba szállítás után elhunyt.

Több mint két éve tart az ügy, amit először az egyik kerületi bíróság tárgyalt volna, de most felkerült a Fővárosi Törvényszék elé, mert a kerületi bíró úgy találta, hogy nem halált okozó közúti veszélyeztetés történt, hanem emberölés.

Mint kiderült, ez a páros rabolta ki Kern András feleségét is, akinek meggyőződése, hogy Andrea nem ölni indult, hanem sokkos állapotban a táskája után eredt.

– Tudom mit érezhetett az az asszony, én is átéltem, ami vele történt – mondja Judit asszony. – Az a pillanat, ahogy berobban a kocsi ablaka, azt sem tudod, mi történt, csak másodpercek múlva tudatosul, hogy elvitték a táskád. Szörnyű, kiszolgáltatott helyzet! Nem ismerek minden részletet, és rettenetes dolog, ha akár egyetlen ember is meghal, de erről az édesanyáról nem feltételezhetik, hogy meg akart volna ölni bárkit is.

Dr. Magyar György, Andrea ügyvédje bízik a felmentő ítéletben.

– Jogos önhatalmúlag visszaszerezni azt a vagyontárgyat, melyet jogtalanul eltulajdonítanak az embertől – kezdi a jogász. – Abból még messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, hogy a bíróság úgy ítélte meg, nincs hatásköre, és átadta másik bíróságnak. Itt jogos védelemről van szó, ebből felmentő ítélet is lehet. Megjegyzem, igencsak rossz üzenete lenne annak, ha elmarasztalnák az áldozatot, akit nyilvánvalóan bűnöző életmódot folytató emberek megloptak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713614710
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146245_auto_resized.jpg
life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145984_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143526_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713614710
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713614710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713614710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713614710
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban