"Az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet mellett működő sertéstelep területéről, munkavégzés közben engedély nélkül távozott egy fogvatartott 2017. július 10-én a délelőtti órákban. A fogvatartott – aki lopás miatt töltötte 60 napos büntetőjogi elzárását az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben - a börtön által szervezett foglalkoztatási program keretében a sertéstelep területén végzett munkát, ahonnan kora délelőtt engedély nélkül távozott. A büntetés-végrehajtási intézet és a rendőrség azonnal megkezdte a fogvatartott felkutatását, amely jelenleg is tart" - tudatta a Borssal a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága.
Hogy mennyivel hosszabbodik meg emiatt a büntetése, még nem tudni.
Az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet Bács-Kiskun Megyében, Solt és Harta települések között helyezkedik el. Az intézet két, egymástól 24 km-re lévő objektumból áll. Az intézet alapfeladata az előzetes letartóztatással, továbbá a felnőtt korú férfi elítéltek börtön és fogház fokozatú szabadságvesztéssel illetve az elzárással összefüggő büntetés-végrehajtási feladatok ellátása. Az intézet befogadóképessége 922 fő, elsősorban jogerős ítélettel rendelkező, felnőtt korú férfi fogvatartottak töltik itt büntetésüket. Az intézet félig nyitott jellegű, amely azt jelenti, hogy a fogvatartottak munkáltatása az intézet mellett található mezőgazdasági egységekben történik, amely az Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft-vel való együttműködés keretei közt valósul meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.