Aktuális

Képes 22 év után a szabad életre Bene, a skálás gyilkos?

M. S., H. Á.

Létrehozva: 2016.03.04.

Ha szabadlábra helyezik a skálás gyilkosként elhíresült Bene Lászlót, a legnagyobb kérdés az lesz: képes-e visszailleszkedni a társadalomba?

A tiszavidi rémként elhíresült V. Árpád 2006-ban feltételesen szabadult. A férfit a rendszerváltás előtt egy gödi kocsmáros megöléséért első fokon halálra, jogerősen életfogytiglanira ítéltek. Akárcsak Bene esetében, ez legfeljebb húsz évet jelentett. Nem sokkal később környezetében négy ember tűnt el, a rém pedig vissza­került a rácsok mögé. Bár a rendőrség azt gyanította, hogy V. Árpád végzett az eltűntekkel, bizonyítani nem tudták, így végül betörésekért került most már ténylegesen örökre a börtönbe.

A rendszerváltás előtt ugyancsak húsz évet kapó N. István 2000 karácsonyán szabadult. Társait – Soós Lajost és György Istvánt – 1980-ban akasztották fel, amiért hárman megöltek egy rendőrt. N. nem tudott új életet kezdeni.

– Vagy a múltam, vagy a betegségem miatt nem tudtam dolgozni. Egyszer egy rendőr felismert a munkahelyemen. Ki is rúgtak – panaszkodott 2006-ban a Kisalföldnek a férfi, aki ez­után hajléktalan lett.
Egy kakukktojás a magyar kriminalisztika történetében Magda János esete. 1983-ban különös kegyetlenséggel meggyilkoltak egy kislányt a szolnoki temetőben. A tett elkövetésével vádolt Magdát első fokon halálra ítélték, viszont a megismételt eljárásban felmentették. Magdát élete során kétszer is gyilkossággal vádolták, de egyszer sem született ellene jogerős elmarasztaló ítélet.

Végh József kriminálpszichológus sokáig dolgozott elítéltekkel. – A börtönben a rabok na­gyon erősen szocializálódnak az ottani viszonyokhoz, önállótlanná válnak, hiszen sosem ők hoznak döntéseket. A világ is sokat változott, amióta Bene börtönbe került. Ugyanakkor az látszik rajta, hogy nem épült le, s ha nagyon erősen akarja, sikerülhet számára az új életkezdés. A társával, Donászi Aladárral találkoztam a börtönben, ő akkor már nagyon magába forduló volt, s a találkozásunk után nem sokkal öngyilkosságot követett el – tette hozzá Végh József.

Bene szabadulásáról másodfokon a Szegedi Törvényszék dönt.

Még aznap ölt

Az osztrák Werner Knieseket egy-egy sikertelen gyilkossági kísérlet után mindkétszer szabadon engedték a 80-as években. Szabadulása napján hihetetlen kegyetlenséggel irtott ki egy háromtagú – egy özvegyasszonyból, lányából és kerekes székes fiából álló – családot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132093_auto_resized.png
metropol.hu

A 47 éves Emőke másfél hónap alatt 7 kilót fogyott, pedig többet eszik, mint előtte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713510312
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713510312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713510312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült