Aktuális

Kém szemüveg oldotta meg a brutális gyilkosságot – videó

Bors

Létrehozva: 2020.02.18.

Egy párezer forintos kém szemüveg segítségével sikerült bizonyítani egy brutális gyilkosságot az angliai Scarborough városában.

A szemüvegbe épített rejtett kamera ugyanis felvette, amint a 38 éves James Collinson agyonver egy idősebb férfit, és ezzel megtámadhatatlan bizonyíték került a rendőrség birtokába ellene.

A gyilkos még 2019. szeptember elsején, egy szórakozóhelyen szólalkozott össze az 59 éves áldozatával, John Glennel. A vita tettlegességig fajult, Collinson pedig egyetlen ütéssel a földre terítette a vendéget. Glenn olyan súlyos ütést kapott fejére, hogy a helyszínen életét veszítette.

A gyilkos verekedő könnyűszerrel megúszhatta volna a dolgot, hiszen a hely biztonsági kameráinak felvételein nem látszódott rendesen az arca, ám egy másik vendég éppen magán viselte újonnan vásárolt kém szemüvegét.

– Rajtam volt a szemüveg, amikor észrevettem, hogy az egyik férfi fenyeget egy idősebb vendéget. Azonnal bekapcsoltam és a készülék felvette a borzasztó eseményeket. Imádok videózni, ezért is vettem ezt a kamerás szeműveget, de sosem hittem volna, hogy egy gyilkosságot rögzítek majd vele – nyilatkozta a neve elhallgatását kérő férfi. 

A koronatanú elmentette a felvételeket, majd felkereste a rendőrséget és átadta nekik a birtokában lévő vidót, mely alapján azonosítani tudták a gyilkost.

James Collinson hat év letöltendő börtönbüntetést kapott halált okozó súlyos testi sértését.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139544_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713532211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/lOoBmQLYXACs563EMIpVsBsKTv0EtkDBzA8KV6LibNE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0MTM1YWNiY2Y3YzRmNDFiNTYyNDIxNzdkNGI1YTIy.jpg
Család

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"