Aktuális

Kegyetlen: rágyujtották a hajléktalanra a sátrat a nevetgélő tinik

Bors

Létrehozva: 2019.05.16.

Forrás: Facebook

Egy csapat ír tinédzser kegyetlen tréfából gyújtotta fel egy szerencsétlen hajléktalan sátrát, miközben az benne aludt.

A dublini fiatalok először kövekkel és tégladarabokkal dobálták meg az alvó hajléktalan rozoga szállását, de mivel az nem foglalkozott velük, dühbe gurultak. Egyiküknél volt öngyújtó, ezért azt találták ki, hogy rágyújtják a sátrat.

Egy szemtanú hallotta a tinik gonosz tervét: először a sártor alját akarták meggyújtani, de az túl vizes volt ahhoz, hogy lángra kapjon. Végül felülről gyújtották fel a vékony szövetből készült sátrat, mit sem törődve azzal, hogy ez akár az alvó hajléktalan életébe is kerülhet.

– Nagyjából egy tíz fős, tizenévesekből álló csapat volt. Randalíroztak az utcákban és dobálóztak, közbe hangosan röhögtek. Kiszúrták a hajléktalan sátrát, és provokálták, de az nem törődött velük. Meghallottam, mire készülnek, és azonnal hívtam a rendőrséget – emlékezett vissza a történtekre a szemtanú.

Mire a járőrök a helyszínre értek, a fiatalok sajnos elfutottak, azonban sikerült készíteni róluk néhány fotót. A kegyetlen támadásban szerencsére senki sem sérült meg, de a hajléktalan sátra használhatatlanná vált, és mindene odaveszett, amit benne tárolt.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141533_auto_resized.jpg
origo.hu

Bayer Magyar Péternek: Kussolj és ne hazudozz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713506709
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143031_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levadászlak titeket! – baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713506709
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713506709
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713506709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült