Aktuális

Kegyetlen kór fenyegeti a testvérpár életét

Bors

Létrehozva: 2016.05.02.

Hayley és Lachlan Webb egy nagyon ritka genetikai betegség hordozói. Az első tünetek megjelenése után a testvérpár napjai meg lesznek számolva.

Egy ausztrál testvérpár olyan örökletes betegségben szenved, amely tízmillió­ból egy embert érint csupán. A fatális familiáris inszomniához (FFI) örökletes adottság szükséges: az ausztrál Hayley (28) és Lachlan Webb (30) több családtagjával végzett már a borzasztó kór, a fiatalok úgy érzik, időzített bombán ülnek.

Amint megjelennek az első tünetek, csupán pár hónapjuk marad hátra, nincs megelőzési mód, nincs kezelés, halálra lesznek ítélve. Az enyhe alvási zavarok egyre súlyosbodnak majd, végül képtelenek lesznek a mélyalvásra, ez szellemi és fizikális romlást idéz elő, szervezetük kimerül, kómába esnek, majd beáll a halál. 

– Tinédzser korunkban szembesültünk ezzel először. A nagymamánk megbetegedett, fokozatosan egyre rosszabbul lett, elveszítette a látását, hallucinált, beszédképtelen lett, ekkor szereztünk tudomást az FFI-ről – emlékszik vissza Hayley, aki testvérével együtt képtelen beletörődni a sors kegyetlenségébe, így minden erejükkel küzdenek végzetük ellen. A páros részt vesz a kaliforniai egyetem kutatásában, remélik, hogy sikerül gyógymódot találni erre a különösen kegyetlen kórra.

– Nem akarok csak ücsörögni és rettegve arra várni, hogy mikor jön el az én időm. Többet akarok tudni erről a betegségről, a francba is, gyógymódot akarok találni! – kelt ki magából a lány.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713519915
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713519915
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143031_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levadászlak titeket! – baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713519915
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713519915
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713519915
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor