Kárpótolta a Bors a meglopott nyugdíjast

Kárpótolta a Bors a meglopott nyugdíjast

Bors
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 01. 04:30
<p>Kukába dobta a tolvaj a meglovasított tárcát.</p>
Bors

Eltűnt a tárcája, benne 9 ezer forintjával egy 71 éves asszonynak, aki lapunktól tudta meg, hogy pénzét nem a postán hagyta, hanem ellopták. A Bors kárpótolta a nőt.

Egy pénztárca kifosztásának volt szemtanúja tegnapelőtt egy nő a fővárosi Kálvin téren. Arra lett figyelmes, hogy egy férfi a kukába dob egy tárcát, amiben – miután kivette a szemetesből – már csak a bankkártya volt.

A megtaláló a Facebookon kért segítséget a brifkó tulajdonosának előkerítéséhez. Az illető egy 45 ezer tagú nyilvános csoportban tette közzé posztját, sokan megosztották, és mi is segíteni szerettünk volna, de megkeresésünkre teljesen elzárkózott, nyilatkozni nem akart, később a bejegyzést is törölte. Érthetetlen módon azt szerette volna, ha egyáltalán nem írunk a kereséséről.

Ennek ellenére a Borsnak tegnap sikerült megtalálnia a tárca tulajdonosát, egy 71 éves asszonyt, aki épp a rendőrségen várakozott bejelentést tenni.

– Nem hallottam a fejleményekről, nincs számítógépem – mondta a nő, aki végtelenül hálás volt, hogy felhívtuk. A lopás előtt a Fővám téri postán még fizetett, de kifelé már nem volt meg a tárcája. Fogalma sem volt, hogy kelhetett lába.

– Két ablaknál is intéztem az ügyeimet. Szokás szerint kifelé megnéztem az értékeimet, de akkor már nem volt nálam – panaszolta. A tárcájában 9000 forint volt. Lapunk munkatársai  kárpótlásul odaadták neki az ellopott pénz összegét.

Érdekesség, hogy a tárcát kidobó férfit a szemtanú egy közeli boltban látta. Rendőrök is voltak a közelben, akikhez odament, de nem tettek semmit. Ennek kapcsán a BRFK közölte lapunkkal, az ügyben parancsnoki kivizsgálás van folyamatban.

A cikkhez kapcsolódó véleményünket itt olvashatja el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.