Felhős marad az ég, még helyenként zápor, hózápor is előfordulhat

hózápor
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 19. 06:09
Éjszaka nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, elszórtan zápor, hózápor előfordulhat - nagyobb eséllyel az ország középső részén. Párás, foltokban ködös lesz a levegő.

Éjszaka nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, elszórtan zápor, hózápor előfordulhat - nagyobb eséllyel az ország középső részén. Párás, foltokban ködös lesz a levegő.

Napközben is erősen felhős marad az ég, amelyből még helyenként zápor, hózápor előfordulhat. Késő délután, estefelé csökkenhet jelentősebben a felhőzet. Általában gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul.

Vasárnap estig nem éri el térségünket légköri front. A hőmérséklet a sokévi átlagnak megfelelően alakul, mind az éjszakai, mind a nappali órákban.

Távolabbi kilátások hétfőtől csütörtökig:

Kezdetben még lehetnek párás, ködös körzetek, majd a gyakran változó felhőzetből keddtől több alkalommal valószínű eső, zápor. Egyre több helyen megerősödik a nyugati, délnyugati szél.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 20 százalékán valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, -5 fokról 1, 6 fok közé emelkedik. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 5, 11, majd 8, 15 fok között alakul.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól

2017. február 17. -1,9 °C -2,3 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult

legmagasabb hőmérséklet: 17,8 °C (1998) legalacsonyabb hőmérséklet: -21,0 °C (1956)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.