Aktuális

Kapjátok be a farkamat! – szól a mese

L. B.

Létrehozva: 2017.09.25.

Több, nagy port kavart, gyerekeknek szóló könyv után felbukkant a következő. A legújabb gyöngyszemet az egyik népszerű Facebook-csoportban osztotta meg egy fiatal, akinek a harmadik osztályos húga vitte haza a suli ajánlására a többszöri olvasásra is erősen áthallásos történetekkel teli mesekönyvet.

„Hej, te áruló! – kurjantotta a róka. – No, ezt megkeserülöd! – Azzal kidugta farkát az odúból, meglengette, mint valami zászlót, és dühösen rikácsolta: – Ku­tyák! Kapjátok be a farkamat! Kapjátok be a farkamat!” – olvasható például az első hallásra sokaknak perverz mesekötet egyik oldalán.

– Az ágy szélén ültem, amikor azt hallottam, hogy a tízéves kishúgom hangosan mesét olvas a másik szobában. Köpni-nyelni nem tudtam, amikor ahhoz a részhez ért, hogy: „kapjátok be a farkamat!” – ecsetelte a Borsnak Milán. – Gyorsan átszaladtam hozzá, és megláttam ezt a remekművet. Korán érő típus, és a mai tízévesek is ebben a világban élnek, így nem olyan naivak, hogy ne értsék a pikáns másodlagos jelentést – tette hozzá a báty.

Egyébként az alsós kislány iskolájában ajánlották a könyvet, az anyukája mit sem sejtve, jó szándékkal vásárolta meg, nem gondolta, hogy „baj” lesz belőle.

Undi és kaki

A közelmúltban két olyan gyerekkönyvről is írtunk, amin háborogtak a szülők. Az „Igazán undi testkönyvből” megtudhatjuk, hogy mennyi taknyot nyelünk le egy év alatt, és hányszor szellentünk az életünk során, a „Mi az a kaki?” könyv alaposan informál a széklettel kapcsolatos égető kérdésekről. Mindkét kötetet hároméves kortól ajánlják.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713521112
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713521112
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713521112
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713521112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor